Az elmúlt napokban sokat dolgoztunk, de megérte. A kennel immár nem kevesebb, mint Hilton hotel kecskéknek. Persze ez nem igaz, még van mit tuningolni rajta, de valahol azt olvastam, hogy a kecskeól akkor jó, ha úgy érezzük, szívesen befeküdnénk a szalmába. Hát nekem igencsak ellen kellett állnom hogy oda ne hemperedjek. :)

Nézzük sorjában:

A kennel eredetileg kutyáknak készült. Vascsövekből hegesztett vázon drótkerítéssel kiegészített betonháló veszi körül. Egyik hosszanti oldalán és a tetején hullámpala takarja. Egyetlen bejáratával céljának tökéletesen megfelel. A kecskék előtt fa (és minden egyéb) tárolónak használtam. A kecskék is jól érezték benne magukat a nyáron, mert igen tágas, kb. 9 négyzetméter alapterületű. Hőszigetelés szempontjából azonban a semminél egy fokkal kevesebbet ér, ezért jobb későn mint soha alapon nekiestünk.

2cm vastag, 50x100 cm-es Nikecell táblákat vettünk a szigeteléshez. Ezek a pillekönnyű táblácskák fogják valamelyest visszatartani a zord hideget.


Szerencsére nővéremtől kaptunk maradék 2cm vastag OSB lapokat. Vettünk hozzá még egy táblát. 1cm vastagot vettünk, mivel könnyebb és olcsóbb. Jelen esetben nincs is szükség vastagabbra. 125x250 cm-es táblákban lehet kapni, amiket 100x125 cm-es darabokra vágtunk és maradt egy 50x125 cm-es maradék darab is táblánként. Voltak még rézsútosan elvágott maradék táblák is, amiket szintén felhasználtunk. — Nem gyújtósnak! :)

Mezőgazdasági boltban potom négyzetméteráron kapható fekete fóliába csomagoltuk a Nikecell táblákat. Egyik oldalon nyitva hagytuk, hogy szellőzhessen a másik oldalon teljesen vízhatlan, így ez a fele nézhet arra amerről csapadék érheti. Azokat a táblákat, amelyek olyan helyre kerülnek, ahol egyik felét csapadék másik felét a kecskék érhetik, azokat mindkét oldalon becsomagoltuk. Így talán elejét vesszük ahogy a kíváncsi jószágok megkezdjék.
Ezeket a táblákat a kennel hátuljába a hullámpala és a betonháló közé csúsztattuk.
A kennel tetejéül szolgáló hullámpalát tartó vascsövek közé fémhuzalokat feszítettünk ki, amik további Nikecell táblákat fognak tartani, így a tetőt is leszigeteljük.
Másnap a legkisebb meglepetés nélkül vettük tudomásul, hogy a kecskék az éjszaka folyamán a szép sima (amúgy nem is vékony) fólián keresztül megkóstolták a Nikecell táblákat. Persze nem ízlett nekik, mert néhány kósza fognyomon túl más kárt nem tettek benne. A további kóstolgatást megelőzvén csirkehálót drótoztunk a betonhálóra, így már talán nem férnek hozzá a puha Nikecellhez. A csirkehálót azonban a szarvukkal szeretik tépegetni, de egyenlőre a háló kitart. Könnyen lehet, hogy valóban vasbeton falak közé lennének valók ezek a jószágok, de per pillanat abból kell gazdálkodnunk amink van. :)

A kennel oldalait kimérve az OSB lapokból 3x5cm-es Bramac léccel csavarozva megfelelő méretű elemeket készítettünk, melyre a lécek közé beszögeltük a Nikecell táblákat. Spórolásképpen a külső oldalra nem egy másik OSB lapot csavaroztunk, hanem a szélekhez feszítve és szögelve fekete fóliával becsomagoltuk. A kennel hosszabbik oldalát 3db 125 cm hosszú és 190 cm magas hasonló módon elkészített elemmel értük át. A fennmaradó 50 cm-re pedig két db külön ablakos elemet készítettünk.

Itt jöttek a képbe a rézsútosan elvágott OSB lapok, melyekből két 25 cm széles csíkot kivágva és őket összeforgatva egy, hosszú lapot állíthattunk össze belőlük.
A 25x190cm-es keretet szintén Bramac lécből csavaroztuk össze.
Ide is került Nikecell szigetelés. Szerencsére a Nikecell táblákat pengével úgy lehet vágni, mint a vajat, így könnyedén méretre vághatók és mivel valamelyest rugalmasak, pár milliméter eltéréssel is könnyen a helyükre nyomhatók.
Ezt az elemet is fóliával burkoltuk be a nagyokhoz hasonlóan.
Az elem felső részére Plexi lapot erősítettünk, melyet műanyag lapból kivágott papucskákkal szögeltünk a léchez.
Az elemeket a helyükre téve rögtön formát öltött a télies kennel. Mivel pontosan kimértük az elemek méretét épp hogy csak sikerült beilleszteni őket a helyükre, így nem volt rá szükség hogy bivalyerősen rögzítsük, csupán néhány ponton szemescsavarral hozzádrótoztuk a betonhálóhoz, így saját súlyuknál fogva stabilan a helyükön maradtak.


A kis ablakocskák kellő mértékű fényt fognak beengedni, így nem lesz nappal is sötét a kennelben.


Bútorkárpitos boltban szívacsot vettünk, amivel az összeillesztett elemek illetve a Nikecell táblák és a betonháló közötti réseket kitömjük. Így csökkentve a rések számát és méretét ahol a fagyos téli éjszakákon behúzhat a hideg.

Terike nem bírta ki, hogy ne dugja be kíváncsi orrát a kennelbe. Nagy izgalmat keltettünk ugyanis a sürgés-forgással amivel felfordítottuk ágyaikat.

Maradék padlószőnyegből vágtunk méretre egy darabot, amivel letakartuk a kennel hátuljában tátongó burkolatlan részt. Ezt azért így oldottuk meg, mert még később derül ki, hogy meg kell-e nyitnunk a kennelt hátul is. Ha ugyanis Teri és Sári nem fognak tudni együtt megmaradni a kennelben akkor középen elválasztva két kennelrészt alakítunk ki, hogy mindketten külön-külön bemehessenek a maguk részébe nem zavarva egymást. Amíg ez nem derül ki, addig nem építjük be ezt a részt. (No meg az OSB lapunk is elfogyott...)

A kennel bejáratához is belógattuk a maradék padlószőnyeg másik felét, így elvileg szabadon járkálhatnak ki-be és a meleg sem szökik úgy ki, mintha tárva nyitva lenne.

A padlószőnyeg darabot nem vágtuk el rézsútosan, hanem csak visszahajtottuk és felszögeltük. A lehető legtöbb alapanyagot úgy használtuk fel, hogy jövőre minél többet újra felhasználhassunk, hiszen egyértelmű, hogy ez a téliesítés csak ideiglenes és jövőre egy rendes kecskeházat kell építenünk a jószágoknak. Elképzeléseink szerint még több szigetelési műveletet is elvégeztünk volna, de ezen a ponton úgy éreztük, hogy jócskán túlteljesítettük azt, amit egy kecske elvárhat arról nem is beszélve, hogy a szemtelen dögök be sem mennek a kennelbe, hanem az összehúzott diófaleveleken vígan alszanak a -2 fokos éjszakában. Na majd a keményebb fagyoknál csak megigénylik a meleget...

Az új átjárható kennelajtó nem kis riadalmat keltett kecskekörökben. Először teljes megrökönyödéssel álltak előtte, majd a lányok rájöttek, hogy itt bizony átjárási lehetőség is van, míg Sanyi idegesen prüszkölve és mekegve toporgott a bejárat előtt. "Nevetségesek vagytok gyerekek — gondoltam magamban — hiszen máskor törtök-zúztok hogy eljussatok oda, ahol kecske még nem járt, most meg betojtok egy padlószőnyegtől..."

Megjöttek az első éjszakai fagyok. A hatalmas diófák leveleit úgy megcsípte a fagy, hogy jókora csokrokban hullanak alá betemetve kecskét, villanypásztort, mindent. A kecsók persze nem zavartatják magukat, nyugodtan heverésznek az októberi napsütésben.

A leveleket lombseprűvel halmokba szedtem, mivel egyrészt szinte betemette a villanypásztor zsinegeit, másfelől nagy sajnálatomra a kis finnyásak nemigen eszik ezeket a leveleket. Pedig a friss diófalevél ínyencség volt eddig, de úgy látszik, így megszáradva, lehullva nem csipázzák.

A villanypásztorhoz sok hasznos cuccot lehet kapni, köztük kapufogót és rugót is, amivel kaput készíthetünk a villanypásztorral körülvett karámhoz: A kapufogóval leakaszthatjuk a zsineget és beléphetünk majd magunk mögött visszaakaszthatjuk. Ezzel több problémám is van. Egyrészt ezzel a módszerrel egy kezünkkel csak egyetlen kábelt akaszthatunk le, másfelől az ilyen hosszú rugók egy idő után veszítenek ruganyosságukból és elnyúlnak. Ráadásul az előnytelen kiszerelések miatt (van amiből például maximum 1-2 db kell, mégis 5-ös csomagolásban kapható) könnyedén több ezer forintos fölösleges kiadásunk lehet. Mindemiatt a képen látható megoldást alkalmaztam.
A lécet, amely a zsinegeket tartja könnyen le és vissza akaszthatom a kerítésoszlopra, valamint a csapágyboltból beszerzett pici rugóknak köszönhetően épp kellő mértékben megfeszülnek a zsinegek.

Az előrejelzéseket precízen követve megjött a hűvös eső. Mivel ezután a nagy kennelen kell osztozniuk, igencsak aggasztott Teri és Sári ellenségessége. Be is igazolódott az aggodalmam: Teri csúnyán kizavarta Sárit a kennelből, aki kénytelen volt a kennel mellé kuporodni az esőben. No persze nem hagytam annyiban, kimentem és bepateroltam őket egymás mellé és rájuk zártam a kennelajtót. Szerencsére nem estek egymásnak, ami jó jel, mert korábban amikor megpróbáltam összezárni őket, abból csúnya verekedés lett. Most azonban békésen lefeküdtek a száraz szalmára. Azt hiszem menni fog ez, de szoktatni kell őket egymáshoz. Azt szeretném elérni, hogy ne kelljen őket bezárni-kiengedni, hanem menjenek be és jöjjenek mi amikor úgy tetszik. Ehhez még idő kell.

Az előrejelzések szerint holnap 10 fokkal visszaesik a hőmérséklet és az elmúlt hetek meglepően kellemes, száraz, napos időjárásával ellentétben folyamatos esőzések és 13-15 fokok lesznek két hétre előreláthatólag. Több se kellett, reggel korán nekiláttam összerámolni a kertben, hogy a hidegben már ne kelljen. — Ennek igencsak örülök, mert először idén fordul elő, hogy előre felkészülök a hidegre.
A kennel melletti bálák keskeny takaró ponyváját egy fekete nejlonra cseréltem, így a szélei sem áznak. Mivel a villanypásztorral a kenneltől és környezetétől — szándékosan — teljesen elszeparáltam a bálákat, a szénát és szalmát úgy juttatom be a karámba, hogy egyszerűen a földre halmozom aztán áthajítom a villanypásztor fölött. Ezáltal elejét vettem annak, hogy a kecskék megrohamozzák a bálákat ha itt kaput nyitnék.
A nagy kennel kitakarítva és friss szalmával megágyazva. — Itt még én is szívesen aludnék... Na persze ez nem teljesen igaz, de azért nagyon kellemes látvány. — Remélem a kecsóknak is tetszeni fog és amit épp nem esznek meg azon talán kényelmesen fognak aludni. :)
Sanyika éberen szunyókált napközben, érdekes módon nyitott szemmel. Fenejó dolguk van. A nyakukban lógó kötelet egyenlőre nem vettem le róluk, hogy ha netán meg akarnám fogni őket, némi könnyítésem legyen. Bár egy marék szemestakarmány megzörgetése egy margarinos dobozban mindig átütő siker etéren... :)
A három diófa alatt többször összeszedtük a lehullott diókat. Már vagy 30 kiló összegyűlt és még hullik! Mindet nem tudjuk elfogyasztani, de elosztogatjuk a családban, illetve a piacon is értékes cikk. A földön semmiképp nem hagyjuk, mert akkor tavaszra igen kövér egereink lennének... :)

Most már jöhet a hideg. Bár még hátravan egy fontos mozzanat: a kennel téliesítése. A most következő esős időszak talán még nem lesz probléma, a nagy hidegek előtt azonban azt is meg kell csinálni. — Hát igen, vidéken nem ismert az a jelenség, hogy valaki mindennel készen van és elégedetten hátradől... :)

Rövid — avagy inkább hosszú — körkép a villanypásztor bogozásáról, fúrásról, faragásról és arról, hogy mi hogyan csináltuk. Igaz a legegyszerűbb szerkezetet vásároltuk meg, mégsem gondoltam volna, hogy ilyen egyszerű az egész. No persze munka az volt vele nem is kevés. De elsőre működött minden.

A készüléket a melléképületünk nyitott részének egyik falára felfúrt fatáblára akasztottuk fel. Egyenlőre hosszabbítóról üzemel, de a gép tetejére helyezett konnektort fogom még felfúrni a fatáblára és idevezetem a delejt. A készülékből fekete, duplán szigetelt ún. földkábellel vezetjük a nagyfeszültséget a zsinórokhoz illetve a földhöz.

A földkábeleket egyenlőre csak ráhajlítgattam a téglákra. Majd még rögzítem.

A fal melletti sarokoszlopnál indul a móka. A földbe levert 1 méteres betonvas a negatív pólus. Bilincs helyett csavarból, alátétekből és anyákból eszkábáltam rögzítő elemet. A pozitív pólust kábelszorítóval a zsineghez rögzítettem. a legtöbb esetben csomózgatás helyett kábelszorítóval kötöttem össze a kábeleket, így nem kell attól tartanom, hogy a zsinegben futó fémszálak épp nem érnek össze vagy épp szikráznak.
A fába csavarható szigetelő gyűrűkön átfűzve könnyen kifeszíthetjük a zsineget a két-három méterenként levert karókhoz.

A karám a fa mellett halad el, ahol nem tudtunk — és nem is akartunk — karót leverni, így a fához drótozott és függőlegesbe állított lécek segítségével vezettük tovább a zsineget.
A villanypásztor a kennel mellett megszakad, kellően távol a sövénytől, amely ezentúl biztonságban lesz az éhes szájaktól.

A kennel mögött a szigetelt földkábellel visszük tovább a villanypásztort a kennel másik vége felé.

A kennel "háta" hullámpalával van borítva melyre felcsavaroztunk egy lécet, így innen megy tovább a villanypásztor.

A kert egyik oldalán a jobb állapotú kerítés még így is elég sok arcot mutat. Hol U-profilú vas, hol hengervas oszlop tartja a zöld drótkerítést, amit itt-ott kutyák tépáztak meg régen. A lyukakat betonhálóval foltoztuk be. A kerítésoszlopokhoz 3x5cm-es vastagságú Bramac-léceket drótoztunk, melybe belecsavartuk a menetesszárakat, rájuk pedig a betétanyákat, így a kerítéstől szépen 30 cm távolságot tarthattunk.
A sarokban egyszerűen a kerítésre drótoztuk fel a lécet ügyelve a másik kerítésoldaltól tartandó távolságra.
A kert végében egy nagy kapu vezet a hátsó kertbe, ami jelenleg szántóföldként funkcionál. Mivel jövőre a hátsó kert egy részét legelőként fogjuk használni, nem szeretnénk teljesen lezárni a kaput a villanypásztorral, így ide egy nyitható részt kell kialakítani.
Mivel az áramkör nem szakadhat meg akkor sem, ha a kaput megnyitjuk, a kapu alatt földkábellel kell elvezetni az áramot a kapu túloldalára. Egy korhadt fagerenda van itt a földbe leásva, amibe kábelrögzítőket ütöttem, így szorítva oda a földkábelt.
A kaput egyetlen szál zsineggel zártam le, amit ilyen barkácsolt "kilinccsel" lehet be- és leakasztani. Ez még elég kezdetleges megoldás, de jelenleg nincs jobb ötletem és egyenlőre megteszi.
Mivel a hátsó kapu mellett egy nagy fa áll, a törzse mögött így vezettük el a villanypásztort.
A kert közepén az egyik hatalmas diófa alatt egy kis dzsumbujt tartottam fenn magamnak, ahová a kertben talált kósza építőanyagokat, köveket és egyéb kelletlen dolgokat hordhatom. Ezt már kerítés nélkül pusztán karókra és a sarkokon gerendákra kifeszített villanypásztorral kerítettük el. A karókat félig tűzbe tartva megégettük, így a föld alatt sem korhadnak el.

Így fest a karám bejárata tárt "kapuval". Működés közben pontosan így nem szabad leérnie a földre a villanypásztor zsinegeknek.
A karám kapuját úgy készítettük el, hogy egy mozdulattal könnyen le és vissza akasztható legyen: Az oszlopba csavaros végű kampót csavartunk, míg a lécre kis rögzítőpántokkal hegesztett karikákat rögzítettünk.

Bizony még leírni is sok volt de elkészíteni sem volt egyszerű. Hiába az alapos tervezés, a legtöbb okosságot közben találtuk ki. Egy szó, mint száz, a jószágok végre szabadon garázdálkodhatnak a csaknem 700 négyzetméteres karámban.

Kész a karám, végre elengedtük a kecskéket. Az első találkozások a villanypásztor zsinórral igen cudarul végződtek. Hangos sírások, pattogások, megugrások hallatszódtak. Sajnos kiderült, hogy a kecske szarva nem vezeti az áramot, így ha gyanútlanul az alsó zsinór alá tolják a fejüket legelés közben, észre sem veszik a villanypásztort. Ha pedig a nyakukhoz ér a zsinór már késő, mivel vagy előre ugranak ijedtükben és a villanypásztor túloldalán vannak, vagy felkapják a fejüket, vissza ugranak és a szarvukkal megtépázzák a zsinegeket. Mindkét variáció megtörtént. Sőt mivel még kicsik, a 33 és 66 cm magasságban húzódó zsineg között is képesek kiugrani. Persze mindezt ijedtükben teszik az áramütés hatására. Úgy vettük észre, hogy szándékosan, átjutás céljából nem mennek neki a villanypásztornak, így néhány kellemetlen találkozás után megtanulták, hogy hol a határ. Amikor néha meg-meglódulnak erre-arra a villanypásztor előtt megtorpannak. Úgy tűnik, működik a rendszer. A biztonság kedvéért a 33 és 66 cm magasságban húzódó zsinórok közé a szabadon álló részeken még egy negyediket is kihúztunk, így véletlenül sem fordulhat elő, hogy nem veszik észre és átlépik a zsinórt.

Összességében élvezik a szabadságot, szaladgálnak, legelésznek. Egy másfél méteres kötelet tettem a nyakukba, hogy az esti beterelésnél könnyebb legyen megfogni őket. Bár amikor a szemestakarmányt adom nekik, minden bizalmatlanságuk szertefoszlik és vissza sem tarthatnám őket.

Mivel Terike nagyon agresszív Sárikával szemben Sanyi Sárival Terike pedig külön kennelben tölti az éjszakákat. Így mindenki szép nyugodtan szokott aludni. Szombat este azonban Terike szinte folyamatosan mekegett. Mivel vize, kajája volt, nem tulajdonítottam komoly jelentőséget neki, gondoltam, majd abbahagyja ahogy szokta. Vasárnap hajnalban felébredve hallottam, hogy még mindig mekeg, így felöltöztem és kimentem. Ekkor már láttam, hogy nem a kaja a probléma, így rákötöttem a kötelet a nyakára és kiengedtem a kennelből. Úgy húzatta magát hátrafelé, hogy majdnem áthúzatta magát a frissen kifeszített villanypásztor zsinegeken. Sanyika sem fért a bőrébe, így leesett, hogy itt gidagyártás lesz. Elengedtem Terikét és mellé engedtem Sanyit is. No több se kellett, rögtön egymásnak estek. Mire berohantam a fényképezőért az akciójeleneten már túl voltak, de úgy tűnt, hogy Terike további kiszolgálást vár Sanyitól, aki jelentősen veszített érdeklődéséből. — Ejnye-bejnye gondoltam, de remélem, egy-két gidához ennyi is elég vagy alkalomadtán még azért összegabalyodnak.
Sárika a nagy kennelből szemlélte az eseményeket. — Teri és Sanyi a nagy izgalomban még csak félre sem vonult...
Egy gyors helycserés támadással bepateroltam őket a kennelbe, hadd turbékoljanak, míg sárit kikötöttem az egyik fához. — Sári ugyanis rendkívül érzékeny és társaságigényes. Ha a másik kennelbe zárom ahol nem látja Sanyit, éktelen mekegésbe kezd, amit abba se hagy, míg vagy Sanyi mellé zárom, vagy a kennel mellé ki nem kötöm.

Mivel nem volt kedvem vasárnap hajnalban kint szobrozni és a kecskerománcot figyelni nem tudom — bár nem hiszem — hogy a továbbiakban akcióztak volna, de a nap folyamán már Terike sem igényelte Sanyi társaságát.

Mivel bármilyen kerítés önmagában nem elégséges a kecskék visszatartásához, így villanypásztorral egészítjük ki a karám kerítését. Emellett a telekből a kecskék számára lekerített karám határának egy részén egyáltalán nem tervezünk kerítést építeni, csupán a villanypásztorral szeretnénk a kecskéket kordában tartani.

A villanypásztor tulajdonképpen egy tápegység, ami 1 másodperces impulzusokban több ezer voltos feszültséget ám elenyészően kicsi áramerősséget generál két pólusa között. Egyik pólus a föld, ami nemes egyszerűséggel egy földbe szúrt karót jelent, a másik pólus pedig a villanypásztor zsinórok, amiket úgy kell kifeszíteni az elkeríteni kívánt terület köré, hogy se kerítéshez, se karóhoz, se növényhez, de főleg a földhöz hozzá ne érjen. Az áramkört a jószág zárja, aki a földön állva orrával megérinti a zsinórt, így az áram megcsípi, de sérülést nem okoz.

A villanypásztor zsinórja egyszerű műanyag zsineg, melynek szálai közé vékony fémszálakat szőttek, így vezeti az áramot. Létezik szalag forma is, aminek előnye, hogy jobban látható, hátránya, hogy könnyebben szakad, ha az állat véletlenül neki talál menni.

Lehet kapni speciális szigetelő gyűrűket, amiket könnyedén felcsavarozhatunk földbe levert karókra és ezeken áthurkolva biztonságosan kifeszíthetjük a zsineget.

A kerítéstől 20-30 cm távolságot terveztem tartani a villanypásztor zsinórral. Sajnos az erre a célra gyártott távtartók ára igen borsos volt. — Egyenként olcsók, de vagy 100db kell belőle. — Némi utánajárás és agyalás után azonban egy igen elegáns (bár munkaigényes) megoldást sikerült találnunk: zártszelvényekbe való betétanyát. Ezt a kis mütyűrt mintha pont erre találták volna ki... pedig nem. :) Ezeket anyával a menetesszárak végére erősítve gyakorlatilag tetszőleges távolságot tarthatok a kerítéstől. A menetesszárak, anyák, alátétek és a betétanyák ára bár több elemből tevődik össze, számottevően kedvezőbb. — Nem is beszélve arról, hogy szinte ingyen lehet akár  nemes egyszerűséggel műanyag csövekből vagy lapokból távtartót csinálni, vagy egyszerűen karókat leverni a kerítés mellé, de én valami elegánsabb megoldást szerettem volna.

8-as menetesszárakat vásároltam méteres kiszerelésben, amiket flexxel három darabba azaz 33 cm-es darabokra vágtam és lekerekítettem a végeiket. Mindegyik menetesszárra két anyát hajtottam, amiket két villáskulccsal egymáshoz szorítottam, így behajthatom a fába előre fúrt lyukakba. Szándékosan nem úgy terveztem, hogy egyszerűen átfúrom az oszlopokat és két oldalon anyával és alátéttel megszorítom, hanem egyszerűen belehajtom a fába. Hatos fúróval előfúrtam az oszlopokat és a menetesszárakat könnyedén behajtottam, mégis masszívan tartanak.

A villanypásztor zsinórból három szálat terveztem kihúzni, 33, 66 és 99 cm magasságban.
Nem kevés fúrás-faragás, csavargatás, egyengetés után a betétanyákat is a helyükre erősítve, gyakorlatilag minden készen állt a kábelezésre.

Sötétedésig ki is húztuk a kábeleket, de éjszakára már nem engedtük ki a kecskéket, mert ha megcsípi őket a zsinór annyira megijedhetnek, hogy nekilódulva leszaggathatják a kábeleket.

Majdnem két hónap után ismét oda jutottunk, hogy dolgozni tudtunk a kerítésen. Jó előre, már több hónapja megvettük a vadhálót, amit keresztlécekkel merevítve fogunk felerősíteni az oszlopokra. Egyszerűen az ára miatt választottuk a vadhálót, amit 1,5 méteres  magasságban 230 Ft/m áron kaptunk. Különböző méretű lécek, csavarok, alátétek stb. nélkülözhetetlenek vidéken, így minden rendelkezésre áll egy kis barkácsoláshoz.

Nagy erőkkel estünk neki: először is egy ásónyomnyi árkot ástunk a kerítés mellett, amibe a vadhálót be fogjuk ásni, így a kutyák és egyéb apróvadak nem fogják tudni felgyűrni, átfúrni magukat a kerítés alatt.

Egy fehér zsineggel kijelöltünk egy hozzávetőlegesen vízszintes síkot, ami a vadháló tetejét jelzi. Mivel a telek maga nem teljesen vízszintes, hanem egy részen enyhén lejt, gyakorlatilag majdnem mindegy, hogy csináljuk, mert ha vízszintesre, akkor ferde, ha ferdére akkor még ferdébb lesz. :) Sikerült végighúzni a vadhálót és a szintet tartva hozzácsavarozni az oszlopokhoz, ami mondanom sem kell, két emberes és két energiaitalos (vidéken: pálinkás) feladat.

Miután a vadháló végig felkerült a kerítésre (mindössze 17 méteres szakaszról van szó), a vezérvonal mentén felcsavaroztuk a felső merevítőléceket, majd a vadháló alját beletapostuk a kis árokba.

Amennyire lehetett, megfeszítettük, de a merev háló még igencsak buggyos és lehangoló képet mutat. Ettől azonban nem szabad elcsüggedni, a végén szépen meg lehet feszíteni az egyes szálakat. A kertben van egy bazaltkőhalom, ahonnan idehordtuk a köveket és az árokba taposott vadhálóra rendezgettük őket, így masszívan fog tartani a háló alja.

Ezután a kiásott földet visszalapátoltuk a kövekre és letapostuk. A háló lazább részeit pedig úgy feszítettük meg, hogy egy csőrös fogóval egyszerűen S alakot tekertünk a laza szálakba. Mivel a háló anyaga igen merev, szerintem ez bőven elég. Ha valami állat nekimegy akkor úgyis lesz mit egyengetni ezen kívül is, de mivel villanypásztorral tervezzük még kiegészíteni a kerítést, valószínűleg nem erővel kell majd visszatartani a jószágokat.
A kész kerítés szemet gyönyörködtető. Annak ellenére, hogy egy szakember sikoltva menekülne a helyszínről. Az oszlopok magasságán majd utólag korrigálunk... ha lesz kedvünk. :) Egy kedves barátom szavait idézve — aki mellesleg rengeteget segített a munkában — "Amikor a kecske mélázva, füvet csámcsogva, unottan ránéz a kerítésre... Rohadtul nem érdekli..." :)
A munka végén pihenésképpen végigkentük a léceket a maradék sárga vékonylazúrral, nehogy egy kósza eső beleköpjön a levesünkbe, de amikor ezzel végeztünk már olyan sötét volt, hogy a szerszámokat is alig tudtuk összeszedni a kertben.