Mit nekünk a három csillagos ól, száraz, puha szalmával, mikor a csillagok alatt is alhatunk a diófalevélhalmokon?

Nem vernek át minket holmi etetővel... A széna felét így is szétszórjuk és összetiporjuk.

Sanyi nem cicózik a szemestakarmánnyal. Felét nagy bőszen kiborítja majd prüszkölve szemezgeti a maradékot. Többet akkor se kapsz. Ha éhes leszel, feleszed a földről. Vödörbe is hiába kapja, azt is kiborítja. Egy talpakra csavarozott etetővájú kéne. Meg még mi nem? ...

Azt hiszem, Sanyi és Teri között romantikus kapcsolat kezd kialakulni. — Már ha a látszat nem csal. — Ma napközben azt kaptam lencsevégre, ahogy egymáshoz dörgölőznek. Örülök neki, legalább jól megvannak, viszont azt hiszem, ez lehet az oka, amiért kiközösítették Sárikát. No nem baj, majd jövőre neki is lesz társa, csak türelem...

Amúgy Terike a bal hátsó lábát itt már emelte. Később jöttem rá, hogy ennek az ujjai közé szorult faágacska volt az oka, amit az előző bejegyzésben már leírtam.

Nem először fordul elő, hogy arra leszek figyelmes, amint egyik-másik kecske sántítva botorkál felém, mikor megjelenek a karám mellett. Már némi rutint szereztem etéren és nem esek rögtön kétségbe, ugyanis eddig minden ilyen esetben az volt a tragédia, hogy szegény jószág ujjai közé szorult valami pici faágacska. — A kertben ugyanis a fák alatt sok a gally és a letört ágacska. — Szegények fura mód nem tudnak mit kezdeni a helyzettel. Úgy látszik a karabínert ki tudják nyitni, de az ujjaik közé szorult ágacskát nem tudják kikotorni onnan. Miután kiveszem a faágat még egy picit emelik a lábukat de nemsokára úgy szaladgálnak mintha mi sem történt volna. Időnként azért összegereblyézem ezeket az ágakat, de a sok fa alatt ez egy soha véget nem érő feladat.

Lediplomáztak a kecskéink ólhasználatból! Tegnap este és ma egész nap zuhogott az eső. Napközben óvakodva mentem ki meglesni őket. Tartottam tőle, hogy csuromvizesen az esőben bandukoló jószágokat fogok látni. Hát egy frászt! A kennel felé sétálva előbújtak a kecskék és lám, olyan szárazak volt a bundájuk, hogy szinte porzott. Ez bizony remek fejlemény, bevált a kennel. Úgy látszik, végre mindhárman szépen maguktól bevonulnak az eső elől és mivel immár két elszeparált része van a kennelnek, nem zavarják ki egymást. A padlószőnyeget is visszalógattam az ajtóba még tegnap és az sem volt akadály, így azt hiszem működni fog ez a szabadtartás.

A szemestakarmány felporszívózása izgalmas napi program. Egyenlőre még kis tálkákban kiporciózva adom nekik a szemestakarmányt pár méterre egymástól. Persze néha első dolguk, hogy a felét kiborítják. Ráadásul valami furcsa okból kifolyólag mindig azt hiszik, hogy a másiké finomabb, vagy legalábbis más, mint az övé, ezért folyamatosan a másik edénykéből akarnak enni. Rendszerint Sanyi indítja a sort és Kitúrja Terit, aki pedig Sárika tálkájához libben. Szegény Sárika ilyenkor forgolódik egy kört és egyéb híján megkeresi  Sanyi tálkáját aztán pár másodperc múlva kezdődik az egész elölről, amíg a szemestakarmány el nem fogy.

Mielőtt a reggeli szénát bedobtam volna a jószágoknak, szétszedtem két kis raklapot és összetákoltam belőlük egy ideiglenes (erre a télre való) etetőt. Így már nem a földről kell összeszedniük a szénát és talán kevesebb megy veszendőbe. Bár hiú ábránd volt, hogy rendeltetésszerűen használják, ugyanis jobb szeretnek alá, bele és rá mászni, mint kienni belőle a szénát, de talán annyi haszna lesz, hogy valamelyest egyben tartja, amíg megeszik.

Este csepergett az eső. A kecskék meg ahelyett, hogy bevonulnának a fedett kennelbe, hogy a száraz szalmán aludjanak, a félig megkopaszodott diófák alatt összesöpört diófalevél halmokon heverésznek. — Erre mondaná Besenyő Pista bácsi, hogy "Nooormális???" — Akkor sem fogom betessékelni őket a kennelbe. A dús bundájuk miatt valószínűleg észre sem vették az esőt, de előbb utóbb akkor is be kell menniük, sőt a padlószőnyeg-ajtót is meg kell tanulniuk használni. Van egy olyan érzésem, hogy ez a csata kemény lesz...

Ma hajnalban gyönyörű fehér lepel fedte a kerítésen túl a hátsó kertet. — Jövőre, ha minden jól megy, ott lesz egy nagy legelő a kecskéknek. — Terike ráfanyalodott a lehullott diófalevélre. Éjszaka kint voltak, nem zártam be őket a kennelbe. Reggel már korán reggeli után kutatnak. Egyenlőre még nem tömöm őket szénával, szedjék csak össze amit lehet, szép lassan, napról napra egyre többet kapnak, ahogy fogy a legelnivaló. Szükség lenne még valami etetőfélére, mert a földre hajított széna nagy része alomként (vagy még csak akként se) végzi.

 

Nem akartam sokat tökölni vele, így a kennel megosztását puritán módon egymás mellé csavarozott raklapokkal oldottam meg. A kennel hátulján a csővázra hegesztett betonvasat leflexeltem, így elöl is és hátul is egyaránt be lehet menni és középen pedig el van választva a tér, így Sárika is be tud húzódni az eső és a hó elől és Terike nem fog hozzá férni, nem fogja tudni kikergetni.

A kíváncsi jószágok a munka közben épphogycsak nem harapták ki a kezemből a szerszámokat. Folyamatosan körülöttem lebzseltek, alig bírtam elzavarni őket, ami persze csak pár másodpercig volt hatásos, mert szinte azonnal újra visszajöttek. Amikor elkészült a kis kerítés rögtön nekiláttak a bontásnak... Sanyi szarvával öklelte, Teri a rozoga raklaplécekről rágta a háncsot, Sárika csak szemlélte az eseményeket. Egyértelműen kialakulni látszik a hierarchia: Értelemszerűen Sanyi a vezér, rögtön utána jön Teri, és szegény Sárika kullog a legvégén. Gyakran összefogva zavarják el őt. Sajnálom Sárikát, de egyenlőre ez van. Jövőre ha minden jól megy, lesznek új kecskék, akkor majd neki is lesz játszótársa, tudnak majd klikkesedni.

Sajnos balsejtelmeim beigazolódtak. Először is ma reggel esővel indult a nap. A kecskék pedig nem mertek vagy nem akartak bemenni a kennelbe, hanem kint kószáltak az esőben. — Ha tudjuk, hogy egy lógó padlószőnyeg így visszatartja őket, hülyék lettünk volna kerítést építeni. :) — Ezért hát feltekertem és felkötöttem a padlószőnyeget, elvégre még nincs olyan dermesztő hideg és jobb is, ha szokják az új téliesített kennelt. Egy kis szénával és takarmánnyal ösztönöztem őket, hogy befáradjanak a kennelbe. Itt jött a második probléma: Teri újra meg újra kikergeti Sárikát a kennelből.

Nincs hát más választásunk, meg kell nyitnunk a kennel hátulját és középen elválasztani. — Reméltem, hogy egy ideig megszabadultunk a kennelépítési teendőktől, de ez egyenlőre hiú ábránd marad. — Arról az elhatározásomról ezután sem akarok letenni, hogy úgy alakítom ki a helyüket és az egész karámot, hogy a lehető legönállóbbak legyenek és minél kevesebb dolgom legyen velük. Remélem, erre ők is vevők és van annyi eszük, hogy az eső és hó elől maguktól fedél alá húzódjanak.