Persze kis segítséggel. 3x4 méteres fekete nejlont ezer forint alatt lehet vásárolni mezőgazdasági boltban és 4 bálát pont lefed. — Két bálát a kennel mellé gurítottam. — Hogy a szél fel ne kapja, végein kőnehezékekkel kötözött kötelekkel leszorítottuk. Csak a tetejét fedtük le, hogy alul tudjon szellőzni. Még ha éri is az eső a szélét, mindössze pár centi ázik át, ami az eső után hamar megszárad. Ezzel a módszerrel igen sokáig időjárásállóvá tehetjük a bálákat.

Mivel még nincs karám, csak rozoga kerítés, nem engedhetjük el a kecskéket, de igen nagy mozgásigényük van, így megesett rajtuk a szívem és a következőt találtam ki: amíg a kertben teszek-veszek elengedem őket úgy, hogy nyakukban lóg a kötelük, így meg tudom fogni őket még akkor is ha netán el akarnának szaladni előlem. Kötél nélkül nehéz volna nyakörvön ragadni őket, ha elszaladnak, de így elég csak a kötelüket utolérni, elkapni, vagy rálépni, és vége vége a menekülésnek. Mivel igen jól megszoktak minket és magukhoz engednek, nincs szükség a 4-6 méteres kikötős kötélre, ezért vágtam nekik szintén 6mm-es hajókötélből 2 m-es pórázokat, amikkel már szabadabban rohangálhatnak. És teszik is. Néha igen nyakatekert akrobatamutatványokat mutatnak be. Ugrálnak, szinkronban rohannak, egymásnak esnek, majd tovább rohannak... Ilyenkor mindig rácsodálkozom, micsoda életerős, mozgásigényes jószágok ezek. És érdekes módon mindig egy kupacban vannak. Eddig legalábbis nem rohantak szét a szélrózsa irányaiba, hanem mindig szépen együtt rohantak a kert végéből előre aztán vissza. Talán ez a szerencsém, különben leizzadnék, mire összeszedem őket. A szabadságnak azonban ára van, ugyanis egy percre sem hagyhatom őket felügyelet nélkül, mert a sok gizgaz mellett tuti, hogy a sövényt vagy a bodzabokrokat kezdik csócsálni, vagy épp bemásznak a kerti szerszámok közé. A móka végén aztán kelletlenül húzatják magukat vissza a kennelbe, de egyenlőre ez van, ennek is örülni kell.

Szerencsére a kertben igen sok fa nő, így a kecskék kikötésével nincs sok gond. — Kivéve, amikor közelebb áll egymáshoz több fa, mint a kötél hossza, ilyenkor ugyanis megy az össze-vissza tekeredés aztán a kétségbeesett mekegés.

Egy-két nap alatt azonban a fa körül igen látványosan a kötél hosszának megfelelő sugarú körben lelegelik a gizgazt aztán emiatt mekegnek a kis éhenkórászok. Amikor úgy adódik, hogy egy fához sem tudom kikötni őket a feltekeredés miatt vagy mert már lelegelték a füvet minden fa körül, akkor egy-egy nyílt területet veszek célba. Az általános megoldás ilyenkor egy fémkaró leverése, de én nem szeretnék ilyenekkel szütymögni, így kitaláltam, hogy egy-egy nehéz lyukacsos betonelemet dobok le a nyílt részekre, amiket aztán könnyűszerrel húzhatok odébb, ha úgy adódik.


Ez a betonelem elég nehéz ahhoz, hogy a kecske ne tudja elhúzni, — vagy ha mégis, akkor sem tud vele elszaladni — de elég mobil ahhoz, hogy könnyen elvigyem, odébbhúzzam. Szerintem ideális megoldás. Főleg, ha majd egy forgó gyűrűt is ráeszkábálok, hogy még erre se tekeredjen fel a kötél, de csak lépésről-lépésre. :)

Időnként pár órára be kell mennünk a városba, így adott a dilemma: erre az időre tereljük vissza a kecskéket a kennelbe, vagy hagyjuk őket kikötve a kertben? Igen, igen kikötni alapból sem szerencsés, pláne felügyelet nélkül hagyni, hiszen feltekerheti, megfojthatja magát. Ettől függetlenül arra jutottunk, hátha van elég eszük és pár óra alatt nem esik bajuk, így ott hagytuk őket békésen legelni.

Pár óra múlva mikor hazaértünk, látom, hogy Sanyinak se híre, se hamva. Nagyon elszomorodtam, hiszen alig volt nálunk pár napot. Kétségbeesetten néztem körül a kert végéből, de nem láttam sehol. Az itt-ott kutyák által megtépázott drótkerítésen át simán találhatott magának utat kifelé. "Már árkon-bokron túl lehet" — gondoltam. Visszamentem a köteléhez, de az a karabínerrel együtt sértetlen volt, tehát nem rágta el, illetve nem is oldódott ki. Sétálok visszafelé és a nyitott ajtajú kennelre pillantva hatalmas kő esett le a szívemről: Sanyi érdeklődően figyelt engem, félrefordított fejjel, a padocskán feküdve.

Tehát jól érzi magát itt, esze ágában sem volt elmenni. Vagy csak lusta volt kiutat keresni? Mindegy, a lényeg, hogy többet nem hagyom őket felügyelet nélkül kikötve.

Hogy hogyan nyitotta ki a karabínert, az azóta is rejtély számomra.

Fontos, hogy a kötél végén forgóval kapcsoljuk a karabínert a kecske nyakörvéhez. A legjobb megoldás az, ha a kötél másik vége is ugyanilyen, így a póznához vagy fához egy mozdulattal ráköthetjük a kötél bármelyik végét. A huzakodó kecskével a kezünkben minden plusz kényelem kincs. :)

Rengeteget spórolhatunk, ha alaposan körbenézünk, mit-hol vásárolunk meg. — Gondolom, most rengetegen csapnak a homlokukra "Na neeee! Hogy ezt miért nem tudtam eddig!?" felkiáltással.

Történt ugyanis, hogy jól megfontolt, felkészült és előrelátó természetemet sutba vetve, a kiskecskék elszállításának délutánján szereztem be a nyakörveket és a többi ehhez kapcsolódó kelléket. Hajósboltban terveztem hajókötelet venni, aminek métere 50-150 Ft, illetve kutyás boltban vettem volna karabínereket (80-120Ft). Persze a napi rohanás végén már minden bezárt. Egy kedves ismerősömtől szerencsére aznap kaptam két vadiúj nyakörvet, így erre legalább nem volt gondom, de a többi kicsit hiányzott. Gondoltam egyet, bementem az OBI-ba. Az sokáig van nyitva és minden van. Na igen, ez mind igaz, de az áraktól kicsit megszédültem: a hajókötelek métere 500 Ft körül kezdődött és nem állt meg sehol... A karabínerek dettó. 2-3 ezer forint helyett kb. 10-15 ezer (!) forintot  elkölthettem volna ugyanazokra a termékekre! Ahogy a nővérem mondaná: "Anyád! Az a hernyótalpas!" Bedühödtem, és megvettem a képen látható "többcélú" szárítókötelet. 50Ft/m áron. A célnak egyenlőre megfelel, karabínert és rendes hajókötelet vehetek később is.

Emberek, ÓVAKODJATOK, az OBI-tóL!