Abszolút amatőr módon — és mivel nem szeretnék betonozással pepecselni — úgy terveztem meg a kerítést, hogy leüthető oszloptalpakra szerelt fagerendák fogják tartani a kerítést. 7x7cm-es, 1,5 méter hosszú akácfa gerendákat és ugyancsak 7x7cm-es, és 60 cm hosszú szárú leüthető oszloptalpakat vásároltam.

Mivel a gerendákat a stabilitás érdekében kénytelenek vagyunk valamennyire a földbe leásni, gondoskodni kell róla, hogy ne korhadjon el a föld alá eső rész. Még nagyapám telkén láttam az ősi és jól bevált megoldást, miszerint a karókat vagy gerendákat amiket a földbe leásnak, előbb tűzben szenesre égetnek majd eloltanak. Ez a szenes réteg akár évtizedeken keresztül megvédheti a fát a földben. Úgy kalkuláltam, hogy kb. 25 cm-t ássuk le a gerendákat, tehát 50 cm hosszan kéne a fát megégetni. Hogy nagyjából jól nézzen ki, lemértük az 50 cm-t a gerendákon és alufóliát tekertünk rá, majd tűzbe tartottuk. Ha kellően lobogott a tűz, akkor pár másodperc alatt feketére égett a gerenda felülete.

Kb. 2-3 perc alatt körbeégett egy-egy gerenda. Mivel biztosra mentünk, és mivel az égetés folytán a gerenda pár mm-t veszített vastagságából, ugyanilyen vastagságban Bitugéllel kentük be a szenes felületet. A Bitugél sűrű, bitumenes massza, amit spatulával egyszerűen felhordhatunk bármilyen felületre.


Így már (majdnem) biztosra vehetjük, hogy a földben jó pár évig nem rohad el a fagerenda.
Szerencsére szép napsütéses napot fogtunk ki — ami ezen a nyáron igen ritkának bizonyul — és gyorsan megszáradtak a gerendák.