Reggel, miután kikötöttem a jószágokat legelni, levagdostam a sövény burjánzó részeinek vadhajtásait. Talicskába hajigáltam, majd odatoltam Sárika elé, aki kapva kapott az alkalmon és a feje máris eltűnt a friss, zsenge levélrengetegben.
Ez a jómód azonban nem akadályozza meg abban, hogy amikor meglát, vagy meghall minket éktelen mekegésben törjön ki. Néha még teli szájjal is mekeg. Naponta friss vizet kapnak, lóg nekik a nyalósó, minden nap igazgatva van az almuk, (ez nem lesz mindig így) épp hogy csak nincs kinyalva a seggük... és mégis, Sárikának van úgy hogy mekegés közben hullik ki a levél a szájából, mikor jöttömre felkapja a fejét.
Erre mondják azt, hogy MŰBALHÉ!
Ez is jellemfüggő, mert Sanyika egész nap elvan szépen csöndben, Sárikának meg szinte óránként van valami panasza.
 

Apró számítási hiba a kötél hosszát illetően és a kis sövény egy része máris levéltelenítve lett. Szerencsére a fagyal igen szívós növény, ha egyszer szárba szökken, nehéz komoly kárt tenni benne, hamar újranő. — A fagyal tövében lévő csalán hál' istennek sértetlen. Ezzel is szeretném elhessegetni azt a tévhitet, hogy a kecskék kollektíve szeretik a csalánt. — A mieink kimondottan utálják.