Istentelen nagy havazás ugyan nem volt, de a szél a leglehetetlenebb helyekre és formába fújta a havat. A villanypásztor alsó zsinegeinek egy része így hó alá került. Nem takarítottam el, mivel szeretem az érintetlen havat — no meg persze merő lustaságból. Annál is inkább, mivel a fagyok miatt már pár napja áramtalanítottam a villanypásztort. A jószágok persze nem kockáztatnak, szépen a karámon belül maradnak, még egyszer sem törtek ki annak ellenére, hogy már napok óta nincs áram a vezetékekben.

Miután már egy ideje a nyalósót ripityára törték és szétszórták a földön, azt találtam ki, hogy a napi szemestakarmány adagjukba kapargatok egy kis nyalósó törmeléket. A dolog működni látszik, mert bepuszilják az egészet, aztán azt se tudják hogy nyalogassák a szájuk szélét a kis ínyencek...



 

Az első szénabálánk jócskán megfogyatkozott, elértünk a széléhez, ahol eső érte. A nedves, dohos szénát nem adjuk nekik, az ilyet a bála mellé szórjuk, csak száraz, illatos szénát kapják enni. A "rossz" szénahalmot beszórtuk a karámba és elgereblyéztük, hogy ne a sárban tapicskoljanak. — Másra nemigen tudtuk volna használni, mert a friss szénát sem eszik ha csak a földhöz ér. — Úgy látszik, kényelmesen heverésznek a szénaágyon. Fene a jó dolgukat. A villanypásztor elé kövekből kis lépő-járdát raktunk le, hogy amikor a zöldséget tömjük a szájukba, akkor mi se ragadjunk a sárba.

A hó továbbra is várat magára és az előrejelzések szerint mostanában kilátásban sincs. Úgy látszik, ez a tél is olyan enyhe lesz, mint a pár évvel ezelőtti, amikor egész télen alig ment 5 fok alá a hőmérséklet. Mostanában a nappalok 3 és 5 fok, míg az éjszakák 0 és -3 fok között mozognak. Még a vizük sem fagy be éjszaka, emellett olyan bundájuk van, mint egy medvének. Szerintem röhögve élvezik a "meleget".

Mivel holnap karácsony, arra gondoltam, kicsit kényeztetem a jószágokat. 1 nagy fejeskáposztát, 2 közepes kelkáposztát és egy kiló répát osztottam szét közöttük a villanypásztoron keresztül. — Erre azért van szükség, mert ha bemennék közéjük zöldséggel a kezemben, rövid időn belül mindhárom a nyakamban lenne, vagy pedig én a földön. — Tolták is befelé a kis éhenkórászok, de persze megelégedni nem hajlandók semmivel. Miután elfogyott a lakoma szemtelenül bámultak rám, mintha nekem szegeznék a kérdést: Na mi van, nincs több?

A lakoma után a napi rutin szerint langyos vizet öntöttem a vödrükbe és szénát hordtam be az etetőjükbe. Ezután furcsa dolgot vettem észre: Sanyi lehajtott fejjel lökdösött. Jó erősen. Mintha mindig közém és a lányok közé akart volna kerülni, folyton elém ugrott. Amikor el akartam taszítani magamtól, mind a négy lábával nekem feszült. Mókás volt a dolog, mert egy-egy jó lökéssel odébb taszajtottam, de kicsit aggódom is, mert ha durvulni kezd és nagyobb korában felöklel, abból baj lehet. Eddig kezeskecske volt, remélem ez valami időszakos makrancosság, mindenesetre, ha folytatja, akkor elejét fogom venni a taszigálós kedvének.

Csodaszép időnk van. Legalábbis lenne, ha március lenne, ugyanis hétágra süt a nap és sehol egy kósza hópihe. A kecskék heverésznek, élvezik a napsütést, mi meg felemás érzéssel nézegetjük őket, hiszen ilyenkor illendő lenne húsz centis hóban trappolni. No majd februárban...

Az utóbbi napok folyamatosan fagyos időjárása nyomott hagyott a villanypásztoron. Csapadék ugyan nem volt, de a ködös, párás levegő miatt eljegesedtek a szigetelők. Egy helyen még át is húzott a feszültség. Ezt onnan tudtam megállapítani, hogy halk pattogás hallatszott, így egy kis bottal lekotortam a jeget a szigetelőkről.

Időnként egyébként is körbe szoktam járni a villanypásztor vonalát, hogy minden rendben van-e, de esős, fagyos és havas időben különösen fontos rendszeresen végignézni a zsinegeket.
Sári és Sanyi tisztes távolságból figyelte az ügyködésemet. Míg Sanyi árgus tekintettel figyelt, Sári a nyári tűzrakóhely maradványait kutatta át, némi harapnivaló után. A szívem is megszakadt volna értük, ha nem tudnám, hogy nincs fél órája, hogy három nagy káposztát és egy kiló répát dobtam szét közöttük.

A villanypásztorhoz sok hasznos cuccot lehet kapni, köztük kapufogót és rugót is, amivel kaput készíthetünk a villanypásztorral körülvett karámhoz: A kapufogóval leakaszthatjuk a zsineget és beléphetünk majd magunk mögött visszaakaszthatjuk. Ezzel több problémám is van. Egyrészt ezzel a módszerrel egy kezünkkel csak egyetlen kábelt akaszthatunk le, másfelől az ilyen hosszú rugók egy idő után veszítenek ruganyosságukból és elnyúlnak. Ráadásul az előnytelen kiszerelések miatt (van amiből például maximum 1-2 db kell, mégis 5-ös csomagolásban kapható) könnyedén több ezer forintos fölösleges kiadásunk lehet. Mindemiatt a képen látható megoldást alkalmaztam.
A lécet, amely a zsinegeket tartja könnyen le és vissza akaszthatom a kerítésoszlopra, valamint a csapágyboltból beszerzett pici rugóknak köszönhetően épp kellő mértékben megfeszülnek a zsinegek.

Rövid — avagy inkább hosszú — körkép a villanypásztor bogozásáról, fúrásról, faragásról és arról, hogy mi hogyan csináltuk. Igaz a legegyszerűbb szerkezetet vásároltuk meg, mégsem gondoltam volna, hogy ilyen egyszerű az egész. No persze munka az volt vele nem is kevés. De elsőre működött minden.

A készüléket a melléképületünk nyitott részének egyik falára felfúrt fatáblára akasztottuk fel. Egyenlőre hosszabbítóról üzemel, de a gép tetejére helyezett konnektort fogom még felfúrni a fatáblára és idevezetem a delejt. A készülékből fekete, duplán szigetelt ún. földkábellel vezetjük a nagyfeszültséget a zsinórokhoz illetve a földhöz.

A földkábeleket egyenlőre csak ráhajlítgattam a téglákra. Majd még rögzítem.

A fal melletti sarokoszlopnál indul a móka. A földbe levert 1 méteres betonvas a negatív pólus. Bilincs helyett csavarból, alátétekből és anyákból eszkábáltam rögzítő elemet. A pozitív pólust kábelszorítóval a zsineghez rögzítettem. a legtöbb esetben csomózgatás helyett kábelszorítóval kötöttem össze a kábeleket, így nem kell attól tartanom, hogy a zsinegben futó fémszálak épp nem érnek össze vagy épp szikráznak.
A fába csavarható szigetelő gyűrűkön átfűzve könnyen kifeszíthetjük a zsineget a két-három méterenként levert karókhoz.

A karám a fa mellett halad el, ahol nem tudtunk — és nem is akartunk — karót leverni, így a fához drótozott és függőlegesbe állított lécek segítségével vezettük tovább a zsineget.
A villanypásztor a kennel mellett megszakad, kellően távol a sövénytől, amely ezentúl biztonságban lesz az éhes szájaktól.

A kennel mögött a szigetelt földkábellel visszük tovább a villanypásztort a kennel másik vége felé.

A kennel "háta" hullámpalával van borítva melyre felcsavaroztunk egy lécet, így innen megy tovább a villanypásztor.

A kert egyik oldalán a jobb állapotú kerítés még így is elég sok arcot mutat. Hol U-profilú vas, hol hengervas oszlop tartja a zöld drótkerítést, amit itt-ott kutyák tépáztak meg régen. A lyukakat betonhálóval foltoztuk be. A kerítésoszlopokhoz 3x5cm-es vastagságú Bramac-léceket drótoztunk, melybe belecsavartuk a menetesszárakat, rájuk pedig a betétanyákat, így a kerítéstől szépen 30 cm távolságot tarthattunk.
A sarokban egyszerűen a kerítésre drótoztuk fel a lécet ügyelve a másik kerítésoldaltól tartandó távolságra.
A kert végében egy nagy kapu vezet a hátsó kertbe, ami jelenleg szántóföldként funkcionál. Mivel jövőre a hátsó kert egy részét legelőként fogjuk használni, nem szeretnénk teljesen lezárni a kaput a villanypásztorral, így ide egy nyitható részt kell kialakítani.
Mivel az áramkör nem szakadhat meg akkor sem, ha a kaput megnyitjuk, a kapu alatt földkábellel kell elvezetni az áramot a kapu túloldalára. Egy korhadt fagerenda van itt a földbe leásva, amibe kábelrögzítőket ütöttem, így szorítva oda a földkábelt.
A kaput egyetlen szál zsineggel zártam le, amit ilyen barkácsolt "kilinccsel" lehet be- és leakasztani. Ez még elég kezdetleges megoldás, de jelenleg nincs jobb ötletem és egyenlőre megteszi.
Mivel a hátsó kapu mellett egy nagy fa áll, a törzse mögött így vezettük el a villanypásztort.
A kert közepén az egyik hatalmas diófa alatt egy kis dzsumbujt tartottam fenn magamnak, ahová a kertben talált kósza építőanyagokat, köveket és egyéb kelletlen dolgokat hordhatom. Ezt már kerítés nélkül pusztán karókra és a sarkokon gerendákra kifeszített villanypásztorral kerítettük el. A karókat félig tűzbe tartva megégettük, így a föld alatt sem korhadnak el.

Így fest a karám bejárata tárt "kapuval". Működés közben pontosan így nem szabad leérnie a földre a villanypásztor zsinegeknek.
A karám kapuját úgy készítettük el, hogy egy mozdulattal könnyen le és vissza akasztható legyen: Az oszlopba csavaros végű kampót csavartunk, míg a lécre kis rögzítőpántokkal hegesztett karikákat rögzítettünk.

Bizony még leírni is sok volt de elkészíteni sem volt egyszerű. Hiába az alapos tervezés, a legtöbb okosságot közben találtuk ki. Egy szó, mint száz, a jószágok végre szabadon garázdálkodhatnak a csaknem 700 négyzetméteres karámban.

Kész a karám, végre elengedtük a kecskéket. Az első találkozások a villanypásztor zsinórral igen cudarul végződtek. Hangos sírások, pattogások, megugrások hallatszódtak. Sajnos kiderült, hogy a kecske szarva nem vezeti az áramot, így ha gyanútlanul az alsó zsinór alá tolják a fejüket legelés közben, észre sem veszik a villanypásztort. Ha pedig a nyakukhoz ér a zsinór már késő, mivel vagy előre ugranak ijedtükben és a villanypásztor túloldalán vannak, vagy felkapják a fejüket, vissza ugranak és a szarvukkal megtépázzák a zsinegeket. Mindkét variáció megtörtént. Sőt mivel még kicsik, a 33 és 66 cm magasságban húzódó zsineg között is képesek kiugrani. Persze mindezt ijedtükben teszik az áramütés hatására. Úgy vettük észre, hogy szándékosan, átjutás céljából nem mennek neki a villanypásztornak, így néhány kellemetlen találkozás után megtanulták, hogy hol a határ. Amikor néha meg-meglódulnak erre-arra a villanypásztor előtt megtorpannak. Úgy tűnik, működik a rendszer. A biztonság kedvéért a 33 és 66 cm magasságban húzódó zsinórok közé a szabadon álló részeken még egy negyediket is kihúztunk, így véletlenül sem fordulhat elő, hogy nem veszik észre és átlépik a zsinórt.

Összességében élvezik a szabadságot, szaladgálnak, legelésznek. Egy másfél méteres kötelet tettem a nyakukba, hogy az esti beterelésnél könnyebb legyen megfogni őket. Bár amikor a szemestakarmányt adom nekik, minden bizalmatlanságuk szertefoszlik és vissza sem tarthatnám őket.

Mivel bármilyen kerítés önmagában nem elégséges a kecskék visszatartásához, így villanypásztorral egészítjük ki a karám kerítését. Emellett a telekből a kecskék számára lekerített karám határának egy részén egyáltalán nem tervezünk kerítést építeni, csupán a villanypásztorral szeretnénk a kecskéket kordában tartani.

A villanypásztor tulajdonképpen egy tápegység, ami 1 másodperces impulzusokban több ezer voltos feszültséget ám elenyészően kicsi áramerősséget generál két pólusa között. Egyik pólus a föld, ami nemes egyszerűséggel egy földbe szúrt karót jelent, a másik pólus pedig a villanypásztor zsinórok, amiket úgy kell kifeszíteni az elkeríteni kívánt terület köré, hogy se kerítéshez, se karóhoz, se növényhez, de főleg a földhöz hozzá ne érjen. Az áramkört a jószág zárja, aki a földön állva orrával megérinti a zsinórt, így az áram megcsípi, de sérülést nem okoz.

A villanypásztor zsinórja egyszerű műanyag zsineg, melynek szálai közé vékony fémszálakat szőttek, így vezeti az áramot. Létezik szalag forma is, aminek előnye, hogy jobban látható, hátránya, hogy könnyebben szakad, ha az állat véletlenül neki talál menni.

Lehet kapni speciális szigetelő gyűrűket, amiket könnyedén felcsavarozhatunk földbe levert karókra és ezeken áthurkolva biztonságosan kifeszíthetjük a zsineget.

A kerítéstől 20-30 cm távolságot terveztem tartani a villanypásztor zsinórral. Sajnos az erre a célra gyártott távtartók ára igen borsos volt. — Egyenként olcsók, de vagy 100db kell belőle. — Némi utánajárás és agyalás után azonban egy igen elegáns (bár munkaigényes) megoldást sikerült találnunk: zártszelvényekbe való betétanyát. Ezt a kis mütyűrt mintha pont erre találták volna ki... pedig nem. :) Ezeket anyával a menetesszárak végére erősítve gyakorlatilag tetszőleges távolságot tarthatok a kerítéstől. A menetesszárak, anyák, alátétek és a betétanyák ára bár több elemből tevődik össze, számottevően kedvezőbb. — Nem is beszélve arról, hogy szinte ingyen lehet akár  nemes egyszerűséggel műanyag csövekből vagy lapokból távtartót csinálni, vagy egyszerűen karókat leverni a kerítés mellé, de én valami elegánsabb megoldást szerettem volna.

8-as menetesszárakat vásároltam méteres kiszerelésben, amiket flexxel három darabba azaz 33 cm-es darabokra vágtam és lekerekítettem a végeiket. Mindegyik menetesszárra két anyát hajtottam, amiket két villáskulccsal egymáshoz szorítottam, így behajthatom a fába előre fúrt lyukakba. Szándékosan nem úgy terveztem, hogy egyszerűen átfúrom az oszlopokat és két oldalon anyával és alátéttel megszorítom, hanem egyszerűen belehajtom a fába. Hatos fúróval előfúrtam az oszlopokat és a menetesszárakat könnyedén behajtottam, mégis masszívan tartanak.

A villanypásztor zsinórból három szálat terveztem kihúzni, 33, 66 és 99 cm magasságban.
Nem kevés fúrás-faragás, csavargatás, egyengetés után a betétanyákat is a helyükre erősítve, gyakorlatilag minden készen állt a kábelezésre.

Sötétedésig ki is húztuk a kábeleket, de éjszakára már nem engedtük ki a kecskéket, mert ha megcsípi őket a zsinór annyira megijedhetnek, hogy nekilódulva leszaggathatják a kábeleket.