Reggel, miután kikötöttem a jószágokat legelni, levagdostam a sövény burjánzó részeinek vadhajtásait. Talicskába hajigáltam, majd odatoltam Sárika elé, aki kapva kapott az alkalmon és a feje máris eltűnt a friss, zsenge levélrengetegben.
Ez a jómód azonban nem akadályozza meg abban, hogy amikor meglát, vagy meghall minket éktelen mekegésben törjön ki. Néha még teli szájjal is mekeg. Naponta friss vizet kapnak, lóg nekik a nyalósó, minden nap igazgatva van az almuk, (ez nem lesz mindig így) épp hogy csak nincs kinyalva a seggük... és mégis, Sárikának van úgy hogy mekegés közben hullik ki a levél a szájából, mikor jöttömre felkapja a fejét.
Erre mondják azt, hogy MŰBALHÉ!
Ez is jellemfüggő, mert Sanyika egész nap elvan szépen csöndben, Sárikának meg szinte óránként van valami panasza.