Ez a hó nem tartott sokáig. Zsömi bontottcsirke pózban heverészik a napon.

Ma reggel szép fehérségre ébredtünk. Valami gyenge hószállingózás fehér fátyollal fedte be a tájat. Végre így január közepe után téli hangulat uralkodik. Bár nem sokáig, mert máris olvadozni kezdett...

Terike unottan csámcsogva ácsorog a hóban.

Zsömi esőben-hóban addig rosszalkodik, míg csurom vizes nem lesz, aztán bánatosan didereg. No meg bűzlik... Nincs semmi ahhoz hasonló, mint egy vizes kutya... :)

Ha tudtuk volna, hogy ezzel a kis mocskos döggel ennyi bajunk lesz, elsőként adtuk volna el a piacon. Persze a szívünk csücske, de attól még irdatlan nagy kópé. Ma reggel például azt vettem észre, hogy az egyik hibiszkuszfácskánk törzséről húzza le a kérget. Nem tudom, hogy magától találta ki, vagy a kecskéktől leste el, de ettől függetlenül is ráfér a rendszabályozás. Amúgy ha csak felemelem a hangom, akkor meg nyüszít és a földön kúszik a kis manipulatív mocsok.

Amikor ez a két tökfilkó fényes nappal egymásba bújva alszik, legszívesebben odahajítanék egy vizes felmosórongyot. Még mielőtt állatbarát érzelmű olvasóim elküldenek a búsba, közölném, hogy míg napközben az igazak álmát alusszák, éjszaka a legkisebb neszre körbetrappoloják a házat és éktelen ugatásba kezdenek. Persze mire kellően felébredek és rászánom magam, hogy kimenjek és egy elfúló "cssssssstttt"-tel tegyek rendet, már vissza is vonultak az óljukba és félrefordított fejjel bámulnak rám... Általában kedvesen elmondom nekik, hogy "Legszívesebben megcibálnám a fületeket!", mire izgatott toporzékolással előttem teremnek. Egyszóval nem unalmasak az éjszakáink. :) Két lehetőség van: vagy megfegyelmezik magukat, vagy mennek hátra a kecskék közé...