Hosszú gondolkodás és tervezgetés után egy ideje megszületett bennünk a döntés, hogy felszámoljuk a farmocskánkat, mielőtt túlságosan elköteleznénk magunkat. Ennek egyetlen oka van: Komolyan gondoljuk, hogy valamikor majd saját kis gazdaságunk keretében állattartással illetve élelmiszer termeléssel szeretnénk foglalkozni. Ehhez azonban rengeteg munka, idő és pénz kell. Jelenleg még nem jött el számunkra az ideje ennek. Természetesen eleinte, tapasztalat és komolyabb távlatok nélkül, pusztán hobbi célból hosszabb távra terveztünk a kecskékkel, de a jelenlegi gazdasági körülmények között, józanul gondolkodva arra jutottunk, hogy csak teljes erőbedobással tudunk foglalkozni az állatokkal, vagy sehogy. Lehetőségeink komplett gazdaság fenntartására jelenleg nem elegendőek, hobbinak pedig luxus. Az elmúlt bő kilenc hónap alatt rengeteg tapasztalatot és élményt szereztünk. Három kiskecskénk sok mindenre megtanított bennünket, miközben mindent megtettünk annak érdekében, hogy minél kényelmesebbé és kellemesebbé tegyük számukra a környezetüket. Rendkívül értékesnek tartjuk ezt az időszakot, mert egy számunkra teljesen új világot ismertünk meg. 

Megosztjuk hát utolsó napunkat a kecskékkel:

A reggel természetesen az immár szokásos, a megtépázott szénabála melletti heverészéssel indult. Igen, arany életük volt nálunk. Szó szerint a kajában hemperegtek. Nem tudom, akkor is begurítottam volna-e nekik a bálát ha nem tudtam volna, hogy már nem fog kelleni. Mindenesetre mivel bőségesen kaptak szemestakarmányt és zöldséget, a szénát alig fogyasztották. Így jócskán számításokon alul fogyott a széna, nem lett volna kár érte egyébként sem. Az már más kérdés, hogy komolyabb állattartók jobban kiszámolják és gazdaságosabban adagolják a takarmányt.


Lépni sem lehet anélkül hogy a kecskék ne figyelnének árgus szemekkel. Hihetetlenül kíváncsi és értelmes jószágok. Mindent figyelnek, észrevesznek és megtanulnak.

A kis tálka szemestakarmány minden reggel úgy tűnik el a szájukban, mintha porszívóval szippantanák fel. Bármennyi szénát és zöldséget kapnak, a szemestakarmányt mindig úgy zabálják, mintha éheztetve lennének. Persze az eszetlen zabálás közben a fele a földre kerül. Érdekes módon a szemetakarmányt annyira szeretik, hogy ilyenkor képesek félretenni a kecskék híres finnyásságát és felszedegetik a szemeket a földről.

Végül megjött a következő gazdájuk szép piros furgonnal. Könnyedén betessékeltük őket a raktérbe. Bár jó rég voltak megkötve, miután nyakörvükre csatoltuk a pórázt, meglepő módon készségesen sétáltak mellettünk. Könnyebb volt vezetni őket, mint a kutyákat, akik mivel nincsenek pórázhoz szokva, inkább eldobják és húzatják magukat. Búcsút vettünk hát kis jószágainktól. Szerencsére gondos, állatszerető családhoz, több kecske közé kerültek, így nyugodt szívvel engedtük őket útjukra.

A művelet közben, hogy ne legyenek láb alatt, az ebeket a kis rácsos kennelbe zártuk, ahová kilenc hónappal ezelőtt a kiskecskék is érkeztek. Volt ám csaholás dögivel, szerencsére a drótkerítés kitartott. :)

A jószágok elmentek. Nehéz szívvel néztünk végig az üres karámon. Hihetetlen, hogy pár szemtelen kecske mennyire be tudja lopni magát az ember szívébe.

A kis mocskos szőrcsomók itt maradtak. A fagyok miatt az óljuk ajtaja elé lógattam különböző anyagokat, amiket persze miszlikre aprítottak. Nekik is keresünk új gazdit, akinél remélhetőleg hasonló gondtalanságban élhetnek.

Furcsa kettősség van bennünk: Egyik részről fáj a szívünk az állatok miatt, másfelől tudjuk, hogy ez is csak egy azon döntéseink közül amelyek oda is vezettek, hogy egyáltalán állataink legyenek. Ha minden jól alakul, néhány év múlva, ha anyagilag is megalapoztuk terveinket, ott folytatjuk ahol abbahagytuk.

Addig is reméljük, ez a kis napló érdekességként, ötletkeltőként szolgál kedves olvasóinknak.

Ha összegezni szeretnénk tapasztalatainkat, gondolatainkat, csak annyit mondhatunk: Kecskéket tartani egy nagyon tiszta, egészséges, természetközeli és lelkesítő életforma, ami nagyon hiányzik a mai emberek életéből.

Ha felszerelnék egy webkamerát, ami a nap 24 órájában követi a kutyák tevékenységét, akár meg is gazdagodhatnék, ugyanis ezek a kis dögök egész nap csinálják a showműsort. Amikor épp nem rohangálnak, kórusban ugatnak, bírkóznak vagy kajálnak akkor kiterülve horpasztanak. Képesek úgy tenni, mintha napi 12 órát húznának le a bányában egy csákánnyal. Az ember szíve megszakad, hogy mennyire kimerültek, no meg éhesek tudnak lenni. :)

Amikor ez a két tökfilkó fényes nappal egymásba bújva alszik, legszívesebben odahajítanék egy vizes felmosórongyot. Még mielőtt állatbarát érzelmű olvasóim elküldenek a búsba, közölném, hogy míg napközben az igazak álmát alusszák, éjszaka a legkisebb neszre körbetrappoloják a házat és éktelen ugatásba kezdenek. Persze mire kellően felébredek és rászánom magam, hogy kimenjek és egy elfúló "cssssssstttt"-tel tegyek rendet, már vissza is vonultak az óljukba és félrefordított fejjel bámulnak rám... Általában kedvesen elmondom nekik, hogy "Legszívesebben megcibálnám a fületeket!", mire izgatott toporzékolással előttem teremnek. Egyszóval nem unalmasak az éjszakáink. :) Két lehetőség van: vagy megfegyelmezik magukat, vagy mennek hátra a kecskék közé...

 

Kiskutyáink már két hónaposak. A hétből négynek már sikerült gazdát találni. A kis barna Zsömi természetesen velünk marad. :) Mellette még van egy fekete fiú és egy lány. Hogy megtartjuk-e őket és melyiket az még kiderül. A kis fekete szőrgombócok is tündériek. Szívünk szerint persze mind maradt volna, de ennyi kutyát sajnos nem tudunk megtartani.

 

A hét kis "egerünk" alighanem a legtöbbet fotózott kutyapalánták a földön. Szegénykék mocorognak, hömpölyögnek forgolódnak, mi meg nem győzzük Nanával megküzdve kivenni az ólból, agyonédesgetni majd visszagurítani őket testvérkéikhez.

 

Móric és Nana sikeres fúziójából 7 ennivaló csöppség született. Nana kikerekedett hasát látva nem ért minket váratlanul a dolog, így számítottunk a kiskutyákra. Mégis nagy meglepetés volt, mikor tegnap este hazaérve hangos "cincogás" ütötte meg a fülünket. Először csak öt, de ma reggelre már hét porontyot találtunk. — Állítólag természetes dolog, hogy az utolsó kiskutyák világrajötte között között több óra is eltelhet.

Mesébe illő módon a hét csöppségből hat Nanaa-forma fekete puli lett, egy pedig egy az egyben Móric. Nem is kell mondani, hogy ő a kedvenc, de a többit is szívesen megzabálnánk egy kis majonézzel. :) Sajnos ennyi kutyát nem fogunk tudni megtartani, így ajándékozás lesz. Az ismerősök végigkérdezése után valószínűleg kivisszük őket az egyik közeli piacra simogatni és ha látunk értelmes családot, akik szeretnénk kiskutyát, akkor odaadjuk. Ez persze majd akkor lesz aktuális, ha már elválaszthatók lesznek a mamától, addig dédelgetjük őket.