Kész a karám, végre elengedtük a kecskéket. Az első találkozások a villanypásztor zsinórral igen cudarul végződtek. Hangos sírások, pattogások, megugrások hallatszódtak. Sajnos kiderült, hogy a kecske szarva nem vezeti az áramot, így ha gyanútlanul az alsó zsinór alá tolják a fejüket legelés közben, észre sem veszik a villanypásztort. Ha pedig a nyakukhoz ér a zsinór már késő, mivel vagy előre ugranak ijedtükben és a villanypásztor túloldalán vannak, vagy felkapják a fejüket, vissza ugranak és a szarvukkal megtépázzák a zsinegeket. Mindkét variáció megtörtént. Sőt mivel még kicsik, a 33 és 66 cm magasságban húzódó zsineg között is képesek kiugrani. Persze mindezt ijedtükben teszik az áramütés hatására. Úgy vettük észre, hogy szándékosan, átjutás céljából nem mennek neki a villanypásztornak, így néhány kellemetlen találkozás után megtanulták, hogy hol a határ. Amikor néha meg-meglódulnak erre-arra a villanypásztor előtt megtorpannak. Úgy tűnik, működik a rendszer. A biztonság kedvéért a 33 és 66 cm magasságban húzódó zsinórok közé a szabadon álló részeken még egy negyediket is kihúztunk, így véletlenül sem fordulhat elő, hogy nem veszik észre és átlépik a zsinórt.
Összességében élvezik a szabadságot, szaladgálnak, legelésznek. Egy másfél méteres kötelet tettem a nyakukba, hogy az esti beterelésnél könnyebb legyen megfogni őket. Bár amikor a szemestakarmányt adom nekik, minden bizalmatlanságuk szertefoszlik és vissza sem tarthatnám őket.
