Na kérem, egyenlőre itt laknak a kiskecskék.
A Falon lóg a nyalósó, ami amellett, hogy nagyon finom, (nekik) fontos ásványi anyagokat is tartalmaz.
A beépített pad, amiről fogalmam sincs, hogy eredetileg mi célt szolgált a kennelben, most nagyon jó szolgálatot tesz, hiszen előszeretettel heverésznek rajta. Emellett rendkívül praktikusnak bizonyul, hiszen a kecskék oktondi módon ugye rá szarnak és hugyoznak bogyóznak és pisilnek ami a deszkák közötti résen nagyszerűen (időnként kis segítséggel) lejuttatódik a pad alá, ahová minden reggel a koszos szalmát lesöpröm, így a nap folyamán a pad szépen felszárad és az esti beterelés előtt egy vasvillányi friss szalmát terítek rá. A pad alatt gyűlő kecskebogyós alom állítólag remek trágya, amit cseperedő sövényem alá hordhatok.

Időnként pár órára be kell mennünk a városba, így adott a dilemma: erre az időre tereljük vissza a kecskéket a kennelbe, vagy hagyjuk őket kikötve a kertben? Igen, igen kikötni alapból sem szerencsés, pláne felügyelet nélkül hagyni, hiszen feltekerheti, megfojthatja magát. Ettől függetlenül arra jutottunk, hátha van elég eszük és pár óra alatt nem esik bajuk, így ott hagytuk őket békésen legelni.

Pár óra múlva mikor hazaértünk, látom, hogy Sanyinak se híre, se hamva. Nagyon elszomorodtam, hiszen alig volt nálunk pár napot. Kétségbeesetten néztem körül a kert végéből, de nem láttam sehol. Az itt-ott kutyák által megtépázott drótkerítésen át simán találhatott magának utat kifelé. "Már árkon-bokron túl lehet" — gondoltam. Visszamentem a köteléhez, de az a karabínerrel együtt sértetlen volt, tehát nem rágta el, illetve nem is oldódott ki. Sétálok visszafelé és a nyitott ajtajú kennelre pillantva hatalmas kő esett le a szívemről: Sanyi érdeklődően figyelt engem, félrefordított fejjel, a padocskán feküdve.

Tehát jól érzi magát itt, esze ágában sem volt elmenni. Vagy csak lusta volt kiutat keresni? Mindegy, a lényeg, hogy többet nem hagyom őket felügyelet nélkül kikötve.

Hogy hogyan nyitotta ki a karabínert, az azóta is rejtély számomra.

Sanyival ellentétben Sári már másnap engedte magát megsimogatni. Ha meglát, elindul felém, még fel is ugrik rám. Persze ez azért is lehet, mert szívesen megcsócsálná a pólómat.

Felkelés után immár első utam rögtön a kertbe vezet, hogy a kennelből kihajtsam a jószágokat legelni a kertbe. Egy kis kutyapórázt kötök a nyakukba és azzal vezetem ki őket a helyükre, ahol a fához rögzített kötelet csatolom a nyakukba. Ez a procedúra szó szerint huzavonával jár: Sárika huzatja magát, nem akar arra menni, amerre én akarom. Vagy lecövekel, vagy egyszerűen eldobja magát. Sanyi a másik véglet: nem enged a közelébe, művészet elkapni, de ha sikerül és ráteszem a pórázt, akkor fut amerre lát és húz magával. Persze mindig abba az irányba fut, amerre nem vagyok, tehát valamelyest tudom irányítani azzal, hogy mindig abba az irányba lépek mögé, amerre nem akarom, hogy menjen.

Miután mindkettő elfoglalta a helyét, nagyjából elvannak egész nap, csak időnként nézek rájuk, nem-e tekerték fel a kötelet a fára. Többnyire de. Ilyenkor kiszabadítom őket. Mivel a fák árnyékot vetnek, nap is, árnyék is jut nekik. Minden reggel teszek ki nekik egy kis vizet, amit nemigen isznak, viszont jó trükk egy kis sót tenni a vízbe. Úgy azért bele-bele kortyolnak.

A reggeli kihajtás után még a kennel padjáról lesöpröm az éjszakai (szennyes) almot, majd egy vasvillányi frisset egyengetek el rajta.

Sötétedés felé a reggeli program fut vice-versa, azaz visszaterelem őket a kennelbe. Ez kicsit könnyebben megy. Lehet, hogy a kennelt jobban szeretik? Talán azért lehet, mert bár kisebb a helyük, de legalább nincsenek megkötve.

A kennelben aztán egy műanyag tálba adok nekik a takarmányból, amit rendre bebifláznak. Csak úgy ropog a foguk alatt. Ezután elpillednek és elfoglalják helyüket a padon a friss almukban. Épp hogy csak nincs kinyalva a seggük. :)

Az elmúlt napokban, úgy viselkedtek az állatok, mintha két azonos pólusú mágnes lett volna a hátukra kötve. Ha a kutyák a kennel közelébe mentek, a kecskék hátrahúzódtak, ha a kutyák elkolbászoltak, akkor a kecskék előremerészkedtek.

Ma azonban megszagolgatták egymást és egészen nyugodtan viselkedtek. Eddig tartott hát a nagy izgalom. Megszokták egymást. A kutyák már nem ugranak meg a kecskék minden mozdulatára, és azok sem rettennek meg, ha a kutyák a kennel mellett szimatolnak.

Lehet, hogy ez egy szép barátság kezdete? :)

 

Nana, a kis puli már annyira kínlódott a melegben, hogy megesett rajta a szívünk és nekiestünk az ollóval. Kb. másfél órányi bányászás után kitermeltük a kutyát a szőr alól. Hát nem egy szerencsétlen kis girnyó aranyos?


Igen, a fél kutya eltűnt. Viszont maradt utána egy nagy vödör szőr, plusz extrába az összes beleragadt mocsok. Még filozofálok rajta, hogy ezt miként tudnám környezetbarát módon megsemmisíteni.

 

Mivel a kerti gaz legelése nem teljes tápértékű eledel, a kecskék étrendjét különböző takarmányokkal egészíthetjük ki. — Sokak szerint ez nem feltétlenül fontos, de mivel még fejlődésben vannak, nem szeretnék kísérletezni a szükségleteikkel, ezért mindenképp adok nekik.

Fölhomályosítottak, hogy szemes kukorica+búza+zab keveréket kell nekik adni 1:1:1 arányban, kecskénként 15dkg mennyiségben, ami kb. egy kis tejfölös poharat tesz ki.

Nagy elszántsággal be is céloztuk a takarmányboltot, ahol a búza épp elfogyott, de a többi volt, így kértünk 1-1 kiló hobbi-mennyiséget mindkettőből. Mivel a merőkanálba 2-2,5 kiló fért a klasszikus "Kettő lett, maradhat?" poént kaptuk vissza. Ami tényleg poénos, mivel az egész móka pár száz forintos tétel, tehát maradhatott.






Tudni kell, hogy a kecske nagyon finnyás állat. Mindent megeszik ugyan, de csak beleharap mindenbe, és turkál, válogat, szagol, otthagy stb. Kicsit aggódtam, hogy etetem meg velük a takarmányt, ha nem akarják, hiszen állítólag ez kell nekik az egészséges fejlődéshez.

No ez az aggodalmam azonnal elillant, mikor odaadtuk nekik az első adagot. Mintha megvesztek volna, porszívóként bepuszilták az utolsó szemig. Úgy ropogott a foguk alatt, hogy öröm volt hallgatni. — Gond letudva, szeretik a takarmányt.

Ám van ennek visszaütője is: vigyázni kell, hogy a félretett takarmányt véletlenül se érjék el, még ha elszabadulnak is, mert állítólag képesek bezabálni akkora mennyiséget, amitől akár el is pusztulhatnak!

A derékig érő gazt a kis benzines fűkaszám már nemigen vitte. A vagány gyerekek ilyenkor bemennek a fűkaszashopba és leperkálnak 200-300 ezer forintot egy Stihl fűkaszára, amivel erdőt is lehet irtani. Ám az egyszerű halandó ilyenkor kompromisszumra kényszerül és 4-5 ezer forint, valamint több ezer kalória ráfordításával az ősi, jól bevált harci eszköz, a kasza mellett dönt. Én, a tősgyökeres panelhuszár, igencsak bizonytalan voltam, az elején még azt sem tudtam, melyik oldalon kell megfogni, mert ilyet csak történelemkönyvekben láttam. Elődeink nem voltak hülyék, nem bonyolították túl, egykettőre belejöttem és mindössze másfél óra alatt lekaszáltam kb. 1000 m²-t. A kis fűkaszámmal ilyen nagy gaznál ez több órába és több liter benzinbe is belekerült volna, arról nem is beszélve, hogy erősen kapacitásán felül van ilyenkor terhelve. — Két-három napsütéses nap alatt szépen megszáradtak és halmokba gereblyézhettem, így már van mit a kecskék alá tenni. (A fotó pár nappal később készült, amikor a halmok már megszáradtak.)

Fontos, hogy a kötél végén forgóval kapcsoljuk a karabínert a kecske nyakörvéhez. A legjobb megoldás az, ha a kötél másik vége is ugyanilyen, így a póznához vagy fához egy mozdulattal ráköthetjük a kötél bármelyik végét. A huzakodó kecskével a kezünkben minden plusz kényelem kincs. :)

Rengeteget spórolhatunk, ha alaposan körbenézünk, mit-hol vásárolunk meg. — Gondolom, most rengetegen csapnak a homlokukra "Na neeee! Hogy ezt miért nem tudtam eddig!?" felkiáltással.

Történt ugyanis, hogy jól megfontolt, felkészült és előrelátó természetemet sutba vetve, a kiskecskék elszállításának délutánján szereztem be a nyakörveket és a többi ehhez kapcsolódó kelléket. Hajósboltban terveztem hajókötelet venni, aminek métere 50-150 Ft, illetve kutyás boltban vettem volna karabínereket (80-120Ft). Persze a napi rohanás végén már minden bezárt. Egy kedves ismerősömtől szerencsére aznap kaptam két vadiúj nyakörvet, így erre legalább nem volt gondom, de a többi kicsit hiányzott. Gondoltam egyet, bementem az OBI-ba. Az sokáig van nyitva és minden van. Na igen, ez mind igaz, de az áraktól kicsit megszédültem: a hajókötelek métere 500 Ft körül kezdődött és nem állt meg sehol... A karabínerek dettó. 2-3 ezer forint helyett kb. 10-15 ezer (!) forintot  elkölthettem volna ugyanazokra a termékekre! Ahogy a nővérem mondaná: "Anyád! Az a hernyótalpas!" Bedühödtem, és megvettem a képen látható "többcélú" szárítókötelet. 50Ft/m áron. A célnak egyenlőre megfelel, karabínert és rendes hajókötelet vehetek később is.

Emberek, ÓVAKODJATOK, az OBI-tóL!

Városi fejjel mulatságosnak hangzik. Átestem a tűzkeresztségen, reggel kihajtottam a kecskéket legelni a kertbe. Van mit, talán kihúzzák estig. :)







Mivel a kerítés itt-ott elég rossz állapotban van, kénytelen vagyok megkötni őket. Ehhez egy egyszerű műanyag kötelet használtam, valamint kutya-nyakörvet, karabínert, amihez forgó-gyűrűvel rögzítettem a kötelet. — Ez azért fontos, hogy ne csavarodjon meg a kötél, miközben szerencsétlen ide-oda forgolódik. — Fáj a szívem értük, de ha elkóborolnának, az sokkal jobban fájna, így amíg nincs kialakítva nekik egy elkerített karám, addig egyenlőre maradnak megkötve.