A szénabála a kecskeközösség központi helyszíne lett. Amikor épp nem tépkedik ki belőle a szénát vagy próbálnak felmászni rá, akkor a körülötte szétszórt friss szénán heverésznek.
Megint csak az jut eszembe: "De lennék kecske nálunk..."

Legalábbis a kecsókat nem tartja vissza abban, hogy szétbombázzák a szénabálát.
A beharangozott, világvégi havazásból eddig ugyan csak valami gyöszös, fehér fátyol jött össze, de még ha térig is kellene gázolniuk a hóban, sem hiszem, hogy zavartatnák magukat a jószágok. Ami a szénát illeti, persze soha nem az kell, ami az orruk előtt van, hanem minél magasabból, minél nagyobb csokorban kell kiszaggatni, hogy csak úgy hulljon a földre kupacba, ami persze már csak alomnak jó. Ha spórolni akarnék a szénával, bizony nem szabadna így ráengednem őket.

Ezek a szerencsétlen jószágok vagy túl keveset esznek, vagy túl sokat. Mint ahogy azt korábban írtam, állítólag 1 kecskének 1 szénabála 1 télre elég. Ez a három éhenkórász egész télen ezidáig még 1 teljes bálát sem fogyasztott el, pedig mindig teleraktam az etetőjüket és annak is nagy részét a földön szórták szét. Ránézésre nem tűnik úgy, mintha az éhhalál küszöbén lennének. Persze a széna mellett minden nap kapják a szemestakarmányt illetve a kiadós mennyiségű zöldséget, így nem csodálom, hogy a szénára nem is nagyon fanyalodnak rá. Mivel az előre eltervezett szénakvótához képest ilyen takarékosak voltunk, gondoltam egyet és az egyik szénabálát, ami egész eddig a többi mellett szépen letakarva pihent, fogtam és begurítottam a karámba, hogy hadd szórakozzanak vele. Lett is ám nagy meglepetés, ugrabugrálás és szemek meresztgetése. Tisztára olyan érzés, mintha egy játszótérre a gyerekcsapat közé betolatna egy IFA és leborítana egy platónyi édességet. :)

Hogy mi játszódhat le a fejükben, azzal kapcsolatban Kriszti rátapintott a lényegre:
"Az oké, hogy meg lehet kajálni, de mi a frászkarikáért nem lehet felmászni a tetejére?" :)

Sarló és kis kézigereblye. Ezekkel bontom a bálát és pakolom bele a zöld ládába, amiből naponta kettőt-hármat borítok be a kis éhenkórászoknak. December 8.-a van és az első szénabála jócskán megfogyatkozott. A mellette lévő szalmabálából alig hiányzik valami, mivel a nagyságos úr és úrhölgyek alig méltóztatnak benn lenni a fedett rezidencián. Amit meg az etetőjükből kiszórnak az bőven elég utánpótlás alomnak.

Amikor a szénát hordom be nekik, kikapcsolom a villanypásztort és megbontom az ól előtti felső zsinórt, így könnyedén ki-be lépkedhetek, a jószágok pedig nem mernek kijönni. Bár nagyon ravaszak, képesek kifigyelni, mikor nincs áram a vezetékben, tehát ilyenkor fél szemem mindig rajtuk tartom. — Ők meg rajtam.

Persze kis segítséggel. 3x4 méteres fekete nejlont ezer forint alatt lehet vásárolni mezőgazdasági boltban és 4 bálát pont lefed. — Két bálát a kennel mellé gurítottam. — Hogy a szél fel ne kapja, végein kőnehezékekkel kötözött kötelekkel leszorítottuk. Csak a tetejét fedtük le, hogy alul tudjon szellőzni. Még ha éri is az eső a szélét, mindössze pár centi ázik át, ami az eső után hamar megszárad. Ezzel a módszerrel igen sokáig időjárásállóvá tehetjük a bálákat.

Vidéki szokás, hogy a legforróbb nyári napon is néha a téli zimankóra gondol az ember. Akkor már nem lesz mit legelniük a jószágoknak, viszont a mezőn most burjánzik a takarmány és a fű. A kombájnos bácsik, ezt szépen levágják és bálákba hajtogatják, amit aztán a hozzánk hasonló hobbi-gazdálkodók jó pénzért megvesznek. Így tettem én is, hiszen már fogytán volt a kertben vágott fű, amit a jószágok alá — és elé — raktam.



4 db 130x150 cm-es, 400 kilós szénabálát vettem, aminek darabját 5000 Ft körüli áron lehet kapni — és én pont ennyiért is kaptam — emellett még két ugyanekkora szalmabálát is, amit már 2-3 ezer forintért az ember után hajítanak. — A Toldi Mikósok:)

A hozzám hasonló laikusoknak most tisztáznám a dolgot:
Széna = Levágott és megszárított fű, amit a jószágok esznek.
Szalma = A különböző gabonafélék (búza, árpa stb.) cséplés után visszamaradt szára, amit a jószágok alá tesznek. — A kecskék persze, mint mindent, ezt is megcsócsálják amíg tiszta.

Bizony nem volt egyszerű, mire megjegyeztem. A következő rímes mondatot találtam ki: "A szalma megy a kecske alá a széna pedig elé." Így aztán már egyértelmű számomra dolog. Remélem, a kecskéknek is. :)

Annak idején, mikor gyerekként vidéken nyaraltam, hatalmas élmény volt a mezőn összehordott szénabálákra felmászni, ugrálni. Nem kisebb öröm most, hogy ezek a hatalmas bálák itt a kertben csücsülnek az ember újraélheti gyerekkorát. Persze most már, durván két évtizeddel később már nem megy olyan könnyen és talán nem  is áll jól a szénabálákkal ökörködés — szó szerint — de szerintem néha mindenki megadhatja magának az élményt, hogy gyerek legyen. Ettől eltekintve természetesen a legjobban a kecskék fognak örülni, akiknek lesz mit csócsálni és lesz mire feküdni a télen.

Létezik itt egyébként egy 1-1-1 szabály: állítólag egy szénabála egy kecskének egy télre elég. Azt hiszem, igencsak "feltápoltam", ennek jó ideig ki kell tartania. Meglátjuk. A következő adagnál már lesz tapasztalatunk etéren.