A minap azon kaptam rajta Sanyit, hogy a földről szemezgeti a tálkákból kihullott szemestakarmányt. Ennyit arról, hogy a kecskék nem hajlandók megenni azt, ami lehullott a földre. Jó lenne rászoktatni őket arra, hogy megegyék a földről a kaját és ne csak tapossanak rajta. Az óljukban majdnem térdig ér a finom széna aminek egyetlen bűne, hogy hozzáért a földhöz. Ha nagyon bedurvulok, lehet, valamikor 1-2 napig nem adok nekik frisset. Akkor talán ráfanyalodnak a madárlátta szénára is.
Minden kedves olvasónknak kellemes ünnepeket kívánunk!
Immár három hónapja annak, hogy szabadon engedtük a kecskéket a kb 700 négyzetméteres karámban. A három kiskecske ezalatt gyakorlatilag telebogyózta a területet. Vannak persze olyan helyek, amerre szemmel láthatóan ritkábban járnak, de még így is rémes belegondolni, hogy mit művelnének egy olyan helyen, ahol mindössze néhány tíz négyzetméteres kifutójuk van. Szerencsére az ólban kevés időt töltenek, így a szalmát nem használják el olyan gyorsan. Eddig mindössze néhány bogyót láttam a szalmájukon. Ami a helyzet előnye, az a hátránya is: a szalmával tudok spórolni, viszont az egész karám tiszta "gané". :)
Mivel holnap karácsony, arra gondoltam, kicsit kényeztetem a jószágokat. 1 nagy fejeskáposztát, 2 közepes kelkáposztát és egy kiló répát osztottam szét közöttük a villanypásztoron keresztül. — Erre azért van szükség, mert ha bemennék közéjük zöldséggel a kezemben, rövid időn belül mindhárom a nyakamban lenne, vagy pedig én a földön. — Tolták is befelé a kis éhenkórászok, de persze megelégedni nem hajlandók semmivel. Miután elfogyott a lakoma szemtelenül bámultak rám, mintha nekem szegeznék a kérdést: Na mi van, nincs több?
A lakoma után a napi rutin szerint langyos vizet öntöttem a vödrükbe és szénát hordtam be az etetőjükbe. Ezután furcsa dolgot vettem észre: Sanyi lehajtott fejjel lökdösött. Jó erősen. Mintha mindig közém és a lányok közé akart volna kerülni, folyton elém ugrott. Amikor el akartam taszítani magamtól, mind a négy lábával nekem feszült. Mókás volt a dolog, mert egy-egy jó lökéssel odébb taszajtottam, de kicsit aggódom is, mert ha durvulni kezd és nagyobb korában felöklel, abból baj lehet. Eddig kezeskecske volt, remélem ez valami időszakos makrancosság, mindenesetre, ha folytatja, akkor elejét fogom venni a taszigálós kedvének.
Csodaszép időnk van. Legalábbis lenne, ha március lenne, ugyanis hétágra süt a nap és sehol egy kósza hópihe. A kecskék heverésznek, élvezik a napsütést, mi meg felemás érzéssel nézegetjük őket, hiszen ilyenkor illendő lenne húsz centis hóban trappolni. No majd februárban...
Ha felszerelnék egy webkamerát, ami a nap 24 órájában követi a kutyák tevékenységét, akár meg is gazdagodhatnék, ugyanis ezek a kis dögök egész nap csinálják a showműsort. Amikor épp nem rohangálnak, kórusban ugatnak, bírkóznak vagy kajálnak akkor kiterülve horpasztanak. Képesek úgy tenni, mintha napi 12 órát húznának le a bányában egy csákánnyal. Az ember szíve megszakad, hogy mennyire kimerültek, no meg éhesek tudnak lenni. :)
Már egy ideje eszemben volt, hogy ideje volna egy általános pedikűrt eszközölni a jószágokon, nehogy baj legyen a lábukkal, de tartottam tőle, nem tudtam, hogy fogjak hozzá. Ma igen szép, napsütéses idő volt. — Ez felemás érzés, így karácsony előtt egy héttel. — Krisztivel nekiugrottunk a műveletnek. Néhány 5 literes flakonban meleg vizet vittünk a kertbe, majd előkészítettem a szerszámokat: egy oldalcsípőfogó, egy körömkefe és egy tompa végű, nagy csavarhúzó. Mivel semmi tapasztalatunk nem volt, Terikével kezdtünk mivel az utóbbi időben ő lett a legnyugodtabb. — Valószínűleg Sanyi sikeresen ugrotta meg, mert azt mondják, a vemhesség alatt lenyugszanak. — Amíg Kriszti egy vödörből répával és salátával tömte, addig én a körömkefével a lábát csutakoltam és a csavarhúzóval kikotortam a patájából a szmötyit, mígnem előtűnt a fehér talpbőr. — Mindnek szép, egészséges lába van, ennek igen örültem. — Az oldalcsípőfogóval óvatosan levágtam az élő részen túllógó körmöt. Gyakorlatilag ugyanaz a művelet, mint a fürdőszobai körömvágásnál, csak más az alakja. Ha egy kicsit odafigyel az ember, szinte nem is lehet belevágni a húsba.
Az előtte és utána állapot egy kicsit közelebbről:
Mivel még soha nem csináltunk hasonlót, egyértelmű, hogy az eredmény szakmailag teljesen szabálytalan. Egy gyakorlott állattartó kivette volna a kezemből az oldalcsípőfogót a kecskével együtt és szerencsétlen állat patájának jó részét eltűntette volna. Én most inkább megelégedtem pár milliméter ráhagyással, minthogy véletlenül belevágjak a talpukba.
Érdekes módon a lányokkal igen könnyű dolgunk volt. Terike szép nyugodtan tűrte a procedúrát, Sárika mohón tolta befelé a zöldséget, de Sanyi teljes pánikban volt. Persze a vödör káposztalevél az ő figyelmét is lekötötte egy darabig, de tartottam tőle, hogy oldalba bök a szarvával, mert igencsak hadonászott és kétszer ki is ugrott a kezeink közül. Hősies küzdelmek árán azonban az ő lába is le lett ápolva és büszkén ugrált vissza a karámba a lányok közé. Ezzel jó időre letudtuk a lábápolást. Mivel folyamatosan szabadon szaladgálnak, kopik a körmük így ha minden igaz, elég lesz legközelebb jövő nyáron nekiesni. Persze figyelni fogjuk a lábukat, hogy legközelebb ne nőjön meg ennyire. Most már van tapasztalatunk. — Bár legközelebb már nagyobbak lesznek.
Ha tudtuk volna, hogy ezzel a kis mocskos döggel ennyi bajunk lesz, elsőként adtuk volna el a piacon. Persze a szívünk csücske, de attól még irdatlan nagy kópé. Ma reggel például azt vettem észre, hogy az egyik hibiszkuszfácskánk törzséről húzza le a kérget. Nem tudom, hogy magától találta ki, vagy a kecskéktől leste el, de ettől függetlenül is ráfér a rendszabályozás. Amúgy ha csak felemelem a hangom, akkor meg nyüszít és a földön kúszik a kis manipulatív mocsok.
Sarló és kis kézigereblye. Ezekkel bontom a bálát és pakolom bele a zöld ládába, amiből naponta kettőt-hármat borítok be a kis éhenkórászoknak. December 8.-a van és az első szénabála jócskán megfogyatkozott. A mellette lévő szalmabálából alig hiányzik valami, mivel a nagyságos úr és úrhölgyek alig méltóztatnak benn lenni a fedett rezidencián. Amit meg az etetőjükből kiszórnak az bőven elég utánpótlás alomnak.
Amikor a szénát hordom be nekik, kikapcsolom a villanypásztort és megbontom az ól előtti felső zsinórt, így könnyedén ki-be lépkedhetek, a jószágok pedig nem mernek kijönni. Bár nagyon ravaszak, képesek kifigyelni, mikor nincs áram a vezetékben, tehát ilyenkor fél szemem mindig rajtuk tartom. — Ők meg rajtam.
