Azt hiszem, Sanyi és Teri között romantikus kapcsolat kezd kialakulni. — Már ha a látszat nem csal. — Ma napközben azt kaptam lencsevégre, ahogy egymáshoz dörgölőznek. Örülök neki, legalább jól megvannak, viszont azt hiszem, ez lehet az oka, amiért kiközösítették Sárikát. No nem baj, majd jövőre neki is lesz társa, csak türelem...

Amúgy Terike a bal hátsó lábát itt már emelte. Később jöttem rá, hogy ennek az ujjai közé szorult faágacska volt az oka, amit az előző bejegyzésben már leírtam.

Nem először fordul elő, hogy arra leszek figyelmes, amint egyik-másik kecske sántítva botorkál felém, mikor megjelenek a karám mellett. Már némi rutint szereztem etéren és nem esek rögtön kétségbe, ugyanis eddig minden ilyen esetben az volt a tragédia, hogy szegény jószág ujjai közé szorult valami pici faágacska. — A kertben ugyanis a fák alatt sok a gally és a letört ágacska. — Szegények fura mód nem tudnak mit kezdeni a helyzettel. Úgy látszik a karabínert ki tudják nyitni, de az ujjaik közé szorult ágacskát nem tudják kikotorni onnan. Miután kiveszem a faágat még egy picit emelik a lábukat de nemsokára úgy szaladgálnak mintha mi sem történt volna. Időnként azért összegereblyézem ezeket az ágakat, de a sok fa alatt ez egy soha véget nem érő feladat.

Lediplomáztak a kecskéink ólhasználatból! Tegnap este és ma egész nap zuhogott az eső. Napközben óvakodva mentem ki meglesni őket. Tartottam tőle, hogy csuromvizesen az esőben bandukoló jószágokat fogok látni. Hát egy frászt! A kennel felé sétálva előbújtak a kecskék és lám, olyan szárazak volt a bundájuk, hogy szinte porzott. Ez bizony remek fejlemény, bevált a kennel. Úgy látszik, végre mindhárman szépen maguktól bevonulnak az eső elől és mivel immár két elszeparált része van a kennelnek, nem zavarják ki egymást. A padlószőnyeget is visszalógattam az ajtóba még tegnap és az sem volt akadály, így azt hiszem működni fog ez a szabadtartás.

A szemestakarmány felporszívózása izgalmas napi program. Egyenlőre még kis tálkákban kiporciózva adom nekik a szemestakarmányt pár méterre egymástól. Persze néha első dolguk, hogy a felét kiborítják. Ráadásul valami furcsa okból kifolyólag mindig azt hiszik, hogy a másiké finomabb, vagy legalábbis más, mint az övé, ezért folyamatosan a másik edénykéből akarnak enni. Rendszerint Sanyi indítja a sort és Kitúrja Terit, aki pedig Sárika tálkájához libben. Szegény Sárika ilyenkor forgolódik egy kört és egyéb híján megkeresi  Sanyi tálkáját aztán pár másodperc múlva kezdődik az egész elölről, amíg a szemestakarmány el nem fogy.

Mielőtt a reggeli szénát bedobtam volna a jószágoknak, szétszedtem két kis raklapot és összetákoltam belőlük egy ideiglenes (erre a télre való) etetőt. Így már nem a földről kell összeszedniük a szénát és talán kevesebb megy veszendőbe. Bár hiú ábránd volt, hogy rendeltetésszerűen használják, ugyanis jobb szeretnek alá, bele és rá mászni, mint kienni belőle a szénát, de talán annyi haszna lesz, hogy valamelyest egyben tartja, amíg megeszik.

Este csepergett az eső. A kecskék meg ahelyett, hogy bevonulnának a fedett kennelbe, hogy a száraz szalmán aludjanak, a félig megkopaszodott diófák alatt összesöpört diófalevél halmokon heverésznek. — Erre mondaná Besenyő Pista bácsi, hogy "Nooormális???" — Akkor sem fogom betessékelni őket a kennelbe. A dús bundájuk miatt valószínűleg észre sem vették az esőt, de előbb utóbb akkor is be kell menniük, sőt a padlószőnyeg-ajtót is meg kell tanulniuk használni. Van egy olyan érzésem, hogy ez a csata kemény lesz...

Ma hajnalban gyönyörű fehér lepel fedte a kerítésen túl a hátsó kertet. — Jövőre, ha minden jól megy, ott lesz egy nagy legelő a kecskéknek. — Terike ráfanyalodott a lehullott diófalevélre. Éjszaka kint voltak, nem zártam be őket a kennelbe. Reggel már korán reggeli után kutatnak. Egyenlőre még nem tömöm őket szénával, szedjék csak össze amit lehet, szép lassan, napról napra egyre többet kapnak, ahogy fogy a legelnivaló. Szükség lenne még valami etetőfélére, mert a földre hajított széna nagy része alomként (vagy még csak akként se) végzi.

 

Nem akartam sokat tökölni vele, így a kennel megosztását puritán módon egymás mellé csavarozott raklapokkal oldottam meg. A kennel hátulján a csővázra hegesztett betonvasat leflexeltem, így elöl is és hátul is egyaránt be lehet menni és középen pedig el van választva a tér, így Sárika is be tud húzódni az eső és a hó elől és Terike nem fog hozzá férni, nem fogja tudni kikergetni.

A kíváncsi jószágok a munka közben épphogycsak nem harapták ki a kezemből a szerszámokat. Folyamatosan körülöttem lebzseltek, alig bírtam elzavarni őket, ami persze csak pár másodpercig volt hatásos, mert szinte azonnal újra visszajöttek. Amikor elkészült a kis kerítés rögtön nekiláttak a bontásnak... Sanyi szarvával öklelte, Teri a rozoga raklaplécekről rágta a háncsot, Sárika csak szemlélte az eseményeket. Egyértelműen kialakulni látszik a hierarchia: Értelemszerűen Sanyi a vezér, rögtön utána jön Teri, és szegény Sárika kullog a legvégén. Gyakran összefogva zavarják el őt. Sajnálom Sárikát, de egyenlőre ez van. Jövőre ha minden jól megy, lesznek új kecskék, akkor majd neki is lesz játszótársa, tudnak majd klikkesedni.

Sajnos balsejtelmeim beigazolódtak. Először is ma reggel esővel indult a nap. A kecskék pedig nem mertek vagy nem akartak bemenni a kennelbe, hanem kint kószáltak az esőben. — Ha tudjuk, hogy egy lógó padlószőnyeg így visszatartja őket, hülyék lettünk volna kerítést építeni. :) — Ezért hát feltekertem és felkötöttem a padlószőnyeget, elvégre még nincs olyan dermesztő hideg és jobb is, ha szokják az új téliesített kennelt. Egy kis szénával és takarmánnyal ösztönöztem őket, hogy befáradjanak a kennelbe. Itt jött a második probléma: Teri újra meg újra kikergeti Sárikát a kennelből.

Nincs hát más választásunk, meg kell nyitnunk a kennel hátulját és középen elválasztani. — Reméltem, hogy egy ideig megszabadultunk a kennelépítési teendőktől, de ez egyenlőre hiú ábránd marad. — Arról az elhatározásomról ezután sem akarok letenni, hogy úgy alakítom ki a helyüket és az egész karámot, hogy a lehető legönállóbbak legyenek és minél kevesebb dolgom legyen velük. Remélem, erre ők is vevők és van annyi eszük, hogy az eső és hó elől maguktól fedél alá húzódjanak.

Az elmúlt napokban sokat dolgoztunk, de megérte. A kennel immár nem kevesebb, mint Hilton hotel kecskéknek. Persze ez nem igaz, még van mit tuningolni rajta, de valahol azt olvastam, hogy a kecskeól akkor jó, ha úgy érezzük, szívesen befeküdnénk a szalmába. Hát nekem igencsak ellen kellett állnom hogy oda ne hemperedjek. :)

Nézzük sorjában:

A kennel eredetileg kutyáknak készült. Vascsövekből hegesztett vázon drótkerítéssel kiegészített betonháló veszi körül. Egyik hosszanti oldalán és a tetején hullámpala takarja. Egyetlen bejáratával céljának tökéletesen megfelel. A kecskék előtt fa (és minden egyéb) tárolónak használtam. A kecskék is jól érezték benne magukat a nyáron, mert igen tágas, kb. 9 négyzetméter alapterületű. Hőszigetelés szempontjából azonban a semminél egy fokkal kevesebbet ér, ezért jobb későn mint soha alapon nekiestünk.

2cm vastag, 50x100 cm-es Nikecell táblákat vettünk a szigeteléshez. Ezek a pillekönnyű táblácskák fogják valamelyest visszatartani a zord hideget.


Szerencsére nővéremtől kaptunk maradék 2cm vastag OSB lapokat. Vettünk hozzá még egy táblát. 1cm vastagot vettünk, mivel könnyebb és olcsóbb. Jelen esetben nincs is szükség vastagabbra. 125x250 cm-es táblákban lehet kapni, amiket 100x125 cm-es darabokra vágtunk és maradt egy 50x125 cm-es maradék darab is táblánként. Voltak még rézsútosan elvágott maradék táblák is, amiket szintén felhasználtunk. — Nem gyújtósnak! :)

Mezőgazdasági boltban potom négyzetméteráron kapható fekete fóliába csomagoltuk a Nikecell táblákat. Egyik oldalon nyitva hagytuk, hogy szellőzhessen a másik oldalon teljesen vízhatlan, így ez a fele nézhet arra amerről csapadék érheti. Azokat a táblákat, amelyek olyan helyre kerülnek, ahol egyik felét csapadék másik felét a kecskék érhetik, azokat mindkét oldalon becsomagoltuk. Így talán elejét vesszük ahogy a kíváncsi jószágok megkezdjék.
Ezeket a táblákat a kennel hátuljába a hullámpala és a betonháló közé csúsztattuk.
A kennel tetejéül szolgáló hullámpalát tartó vascsövek közé fémhuzalokat feszítettünk ki, amik további Nikecell táblákat fognak tartani, így a tetőt is leszigeteljük.
Másnap a legkisebb meglepetés nélkül vettük tudomásul, hogy a kecskék az éjszaka folyamán a szép sima (amúgy nem is vékony) fólián keresztül megkóstolták a Nikecell táblákat. Persze nem ízlett nekik, mert néhány kósza fognyomon túl más kárt nem tettek benne. A további kóstolgatást megelőzvén csirkehálót drótoztunk a betonhálóra, így már talán nem férnek hozzá a puha Nikecellhez. A csirkehálót azonban a szarvukkal szeretik tépegetni, de egyenlőre a háló kitart. Könnyen lehet, hogy valóban vasbeton falak közé lennének valók ezek a jószágok, de per pillanat abból kell gazdálkodnunk amink van. :)

A kennel oldalait kimérve az OSB lapokból 3x5cm-es Bramac léccel csavarozva megfelelő méretű elemeket készítettünk, melyre a lécek közé beszögeltük a Nikecell táblákat. Spórolásképpen a külső oldalra nem egy másik OSB lapot csavaroztunk, hanem a szélekhez feszítve és szögelve fekete fóliával becsomagoltuk. A kennel hosszabbik oldalát 3db 125 cm hosszú és 190 cm magas hasonló módon elkészített elemmel értük át. A fennmaradó 50 cm-re pedig két db külön ablakos elemet készítettünk.

Itt jöttek a képbe a rézsútosan elvágott OSB lapok, melyekből két 25 cm széles csíkot kivágva és őket összeforgatva egy, hosszú lapot állíthattunk össze belőlük.
A 25x190cm-es keretet szintén Bramac lécből csavaroztuk össze.
Ide is került Nikecell szigetelés. Szerencsére a Nikecell táblákat pengével úgy lehet vágni, mint a vajat, így könnyedén méretre vághatók és mivel valamelyest rugalmasak, pár milliméter eltéréssel is könnyen a helyükre nyomhatók.
Ezt az elemet is fóliával burkoltuk be a nagyokhoz hasonlóan.
Az elem felső részére Plexi lapot erősítettünk, melyet műanyag lapból kivágott papucskákkal szögeltünk a léchez.
Az elemeket a helyükre téve rögtön formát öltött a télies kennel. Mivel pontosan kimértük az elemek méretét épp hogy csak sikerült beilleszteni őket a helyükre, így nem volt rá szükség hogy bivalyerősen rögzítsük, csupán néhány ponton szemescsavarral hozzádrótoztuk a betonhálóhoz, így saját súlyuknál fogva stabilan a helyükön maradtak.


A kis ablakocskák kellő mértékű fényt fognak beengedni, így nem lesz nappal is sötét a kennelben.


Bútorkárpitos boltban szívacsot vettünk, amivel az összeillesztett elemek illetve a Nikecell táblák és a betonháló közötti réseket kitömjük. Így csökkentve a rések számát és méretét ahol a fagyos téli éjszakákon behúzhat a hideg.

Terike nem bírta ki, hogy ne dugja be kíváncsi orrát a kennelbe. Nagy izgalmat keltettünk ugyanis a sürgés-forgással amivel felfordítottuk ágyaikat.

Maradék padlószőnyegből vágtunk méretre egy darabot, amivel letakartuk a kennel hátuljában tátongó burkolatlan részt. Ezt azért így oldottuk meg, mert még később derül ki, hogy meg kell-e nyitnunk a kennelt hátul is. Ha ugyanis Teri és Sári nem fognak tudni együtt megmaradni a kennelben akkor középen elválasztva két kennelrészt alakítunk ki, hogy mindketten külön-külön bemehessenek a maguk részébe nem zavarva egymást. Amíg ez nem derül ki, addig nem építjük be ezt a részt. (No meg az OSB lapunk is elfogyott...)

A kennel bejáratához is belógattuk a maradék padlószőnyeg másik felét, így elvileg szabadon járkálhatnak ki-be és a meleg sem szökik úgy ki, mintha tárva nyitva lenne.

A padlószőnyeg darabot nem vágtuk el rézsútosan, hanem csak visszahajtottuk és felszögeltük. A lehető legtöbb alapanyagot úgy használtuk fel, hogy jövőre minél többet újra felhasználhassunk, hiszen egyértelmű, hogy ez a téliesítés csak ideiglenes és jövőre egy rendes kecskeházat kell építenünk a jószágoknak. Elképzeléseink szerint még több szigetelési műveletet is elvégeztünk volna, de ezen a ponton úgy éreztük, hogy jócskán túlteljesítettük azt, amit egy kecske elvárhat arról nem is beszélve, hogy a szemtelen dögök be sem mennek a kennelbe, hanem az összehúzott diófaleveleken vígan alszanak a -2 fokos éjszakában. Na majd a keményebb fagyoknál csak megigénylik a meleget...

Az új átjárható kennelajtó nem kis riadalmat keltett kecskekörökben. Először teljes megrökönyödéssel álltak előtte, majd a lányok rájöttek, hogy itt bizony átjárási lehetőség is van, míg Sanyi idegesen prüszkölve és mekegve toporgott a bejárat előtt. "Nevetségesek vagytok gyerekek — gondoltam magamban — hiszen máskor törtök-zúztok hogy eljussatok oda, ahol kecske még nem járt, most meg betojtok egy padlószőnyegtől..."