Ha felszerelnék egy webkamerát, ami a nap 24 órájában követi a kutyák tevékenységét, akár meg is gazdagodhatnék, ugyanis ezek a kis dögök egész nap csinálják a showműsort. Amikor épp nem rohangálnak, kórusban ugatnak, bírkóznak vagy kajálnak akkor kiterülve horpasztanak. Képesek úgy tenni, mintha napi 12 órát húznának le a bányában egy csákánnyal. Az ember szíve megszakad, hogy mennyire kimerültek, no meg éhesek tudnak lenni. :)

Már egy ideje eszemben volt, hogy ideje volna egy általános pedikűrt eszközölni a jószágokon, nehogy baj legyen a lábukkal, de tartottam tőle, nem tudtam, hogy fogjak hozzá. Ma igen szép, napsütéses idő volt. — Ez felemás érzés, így karácsony előtt egy héttel. — Krisztivel nekiugrottunk a műveletnek. Néhány 5 literes flakonban meleg vizet vittünk a kertbe, majd előkészítettem a szerszámokat: egy oldalcsípőfogó, egy körömkefe és egy tompa végű, nagy csavarhúzó. Mivel semmi tapasztalatunk nem volt, Terikével kezdtünk mivel az utóbbi időben ő lett a legnyugodtabb. — Valószínűleg Sanyi sikeresen ugrotta meg, mert azt mondják, a vemhesség alatt lenyugszanak. — Amíg Kriszti egy vödörből répával és salátával tömte, addig én a körömkefével a lábát csutakoltam és a csavarhúzóval kikotortam a patájából a szmötyit, mígnem előtűnt a fehér talpbőr. — Mindnek szép, egészséges lába van, ennek igen örültem. — Az oldalcsípőfogóval óvatosan levágtam az élő részen túllógó körmöt. Gyakorlatilag ugyanaz a művelet, mint a fürdőszobai körömvágásnál, csak más az alakja. Ha egy kicsit odafigyel az ember, szinte nem is lehet belevágni a húsba.


Az előtte és utána állapot egy kicsit közelebbről:

Mivel még soha nem csináltunk hasonlót, egyértelmű, hogy az eredmény szakmailag teljesen szabálytalan. Egy gyakorlott állattartó kivette volna a kezemből az oldalcsípőfogót a kecskével együtt és szerencsétlen állat patájának jó részét eltűntette volna. Én most inkább megelégedtem pár milliméter ráhagyással, minthogy véletlenül belevágjak a talpukba.
Érdekes módon a lányokkal igen könnyű dolgunk volt. Terike szép nyugodtan tűrte a procedúrát, Sárika mohón tolta befelé a zöldséget, de Sanyi teljes pánikban volt. Persze a vödör káposztalevél az ő figyelmét is lekötötte egy darabig, de tartottam tőle, hogy oldalba bök a szarvával, mert igencsak hadonászott és kétszer ki is ugrott a kezeink közül. Hősies küzdelmek árán azonban az ő lába is le lett ápolva és büszkén ugrált vissza a karámba a lányok közé. Ezzel jó időre letudtuk a lábápolást. Mivel folyamatosan szabadon szaladgálnak, kopik a körmük így ha minden igaz, elég lesz legközelebb jövő nyáron nekiesni. Persze figyelni fogjuk a lábukat, hogy legközelebb ne nőjön meg ennyire. Most már van tapasztalatunk. — Bár legközelebb már nagyobbak lesznek.

Ha tudtuk volna, hogy ezzel a kis mocskos döggel ennyi bajunk lesz, elsőként adtuk volna el a piacon. Persze a szívünk csücske, de attól még irdatlan nagy kópé. Ma reggel például azt vettem észre, hogy az egyik hibiszkuszfácskánk törzséről húzza le a kérget. Nem tudom, hogy magától találta ki, vagy a kecskéktől leste el, de ettől függetlenül is ráfér a rendszabályozás. Amúgy ha csak felemelem a hangom, akkor meg nyüszít és a földön kúszik a kis manipulatív mocsok.

Sarló és kis kézigereblye. Ezekkel bontom a bálát és pakolom bele a zöld ládába, amiből naponta kettőt-hármat borítok be a kis éhenkórászoknak. December 8.-a van és az első szénabála jócskán megfogyatkozott. A mellette lévő szalmabálából alig hiányzik valami, mivel a nagyságos úr és úrhölgyek alig méltóztatnak benn lenni a fedett rezidencián. Amit meg az etetőjükből kiszórnak az bőven elég utánpótlás alomnak.

Amikor a szénát hordom be nekik, kikapcsolom a villanypásztort és megbontom az ól előtti felső zsinórt, így könnyedén ki-be lépkedhetek, a jószágok pedig nem mernek kijönni. Bár nagyon ravaszak, képesek kifigyelni, mikor nincs áram a vezetékben, tehát ilyenkor fél szemem mindig rajtuk tartom. — Ők meg rajtam.

Ma reggel Terike az egyik már amúgy is megtépázott kérgű fatörzset puhította. Azt vettem észre, hogy a szarvukkal feszegetik fel a kérget, amit jóízűen lerágcsálnak. Ilyenkor elbizonytalanodom abban, hogy az a rengeteg válogatott kaja, amit beléjük tömök, elég-e nekik, vagy éhségükben a fákat rongálják, hogy némi fakéreggel csillapítsák éhségüket. Erre Kriszti találóan oltott le: "Ugyan már! Egyszerűen csak szeretnek rongálni és szeretik a fakérget." :)

Terike Sanyival szövetkezve nekiesett az egyik farakásnak. Miközben Sanyi a napi kímélő edzésprogramját végezte — szigorúan csak a kisebb faágak emelgetésével — addig Terike az ágak végeiről rágcsálta a kérget. Sárika valószínűleg az ólban heverészik vagy szénát dézsmál, különben a farakás tetejéről figyelné az akciót.

 


Lencsevégre kaptam Terikét a napi szokásos heverészése közben a diófalevélágyon. Városi szemmel különleges lények ezek a kérődzők. Érdekes, hogy folyamatosan felöklendeznek és rágnak, szinte mindig mozog a szájuk.

Ahol kecskék vannak, ott semmilyen növénynek nincs kegyelem. A telkünkön igen sok, öreg gyümölcsfa áll. Egy részüket a nyáron már kivágattuk, úgy látszik a kecskék gondoskodnak a többiről. Nem is bánom, mert ha jövőre még több fa eltűnik, legalább napfényesebb, füvesebb lesz a terület. Már amennyire a kecskék is engedik. :)
A nagy mértékben sérült kérgű fák törzse állítólag különböző (növény-) fertőzést kaphat, amitől az egész fa elpusztul. Létezik egy ún. fagél, amivel az ilyen sérüléseket le lehet kenni és megvédi a fát a fertőzésektől és a pusztulástól. Még korábban beszereztem egy bödönnel, de nem jutottam oda, hogy a lerágott részeket lekenjem, annál is inkább, mivel ez csak tüneti kezelés és nem akadályozza meg a további dézsmálást. Azt ötlöttem ki, hogy a megóvandó fák törzsét egyszerűen betekerem csirkehálóval, hogy az éhes szájak ne férjenek hozzá a kéreghez. Egyenlőre nem volt időm az ötletet a gyakorlatba átültetni és mivel a "megtámadott" fákat sem sajnálom, ezt a tervet később fogom megvalósítani, ha már nem akarok több fát eltüntetni. Addig is a kecskék fakérget nasiznak.

A kecskék között szépen szétosztogattam három fej káposztát és egy edény konyhai hulladékot. (hagymahéj, répaforgács stb.) Ezután amíg a napi szemestakarmány adagjukat porszívózták, benéztem az óljukba is. Az etetőjük persze félig tele volt szénával, ami hiányzott, talán az is a földön volt szétszórva. Ez nem új jelenség és azt a trükköt eszeltem ki, hogy a friss szénát jól belekeverem az etetőben lévőbe, sőt a szétszórt, tiszta szénát is lerázom és a tetejére szórom, mert ha csak úgy a tetejére borítanám a frisset, egyszerűen leennék róla. A trükk úgy tűnik beválik, mert azt vettem észre, hogy így az újrafelhasznált széna is elfogy, vagy ismét szétszóródik. :) Persze miután mindezzel végzek és friss, szobahőmérsékletű vizet is öntök nekik, keservesen mekegnek utánam, mintha éhen akarnának halni.
Kicsit tartok is tőle, hogy valaki feljelent, amiért éheztetem az állatokat... :)
Bár a védelmem mellett állnak a kigömbölyödő hasak. :)
A kutyák után persze nem újdonság, hogy a világ összes kajája sem lenne elég. No azért majd holnap is kapnak valami másodosztályú zöldséget, csak bírjuk pénztárcával.

Amikor ez a két tökfilkó fényes nappal egymásba bújva alszik, legszívesebben odahajítanék egy vizes felmosórongyot. Még mielőtt állatbarát érzelmű olvasóim elküldenek a búsba, közölném, hogy míg napközben az igazak álmát alusszák, éjszaka a legkisebb neszre körbetrappoloják a házat és éktelen ugatásba kezdenek. Persze mire kellően felébredek és rászánom magam, hogy kimenjek és egy elfúló "cssssssstttt"-tel tegyek rendet, már vissza is vonultak az óljukba és félrefordított fejjel bámulnak rám... Általában kedvesen elmondom nekik, hogy "Legszívesebben megcibálnám a fületeket!", mire izgatott toporzékolással előttem teremnek. Egyszóval nem unalmasak az éjszakáink. :) Két lehetőség van: vagy megfegyelmezik magukat, vagy mennek hátra a kecskék közé...

 

Az utóbbi napok folyamatosan fagyos időjárása nyomott hagyott a villanypásztoron. Csapadék ugyan nem volt, de a ködös, párás levegő miatt eljegesedtek a szigetelők. Egy helyen még át is húzott a feszültség. Ezt onnan tudtam megállapítani, hogy halk pattogás hallatszott, így egy kis bottal lekotortam a jeget a szigetelőkről.

Időnként egyébként is körbe szoktam járni a villanypásztor vonalát, hogy minden rendben van-e, de esős, fagyos és havas időben különösen fontos rendszeresen végignézni a zsinegeket.
Sári és Sanyi tisztes távolságból figyelte az ügyködésemet. Míg Sanyi árgus tekintettel figyelt, Sári a nyári tűzrakóhely maradványait kutatta át, némi harapnivaló után. A szívem is megszakadt volna értük, ha nem tudnám, hogy nincs fél órája, hogy három nagy káposztát és egy kiló répát dobtam szét közöttük.

A kecske rendkívül erős állat. És időnként bolond módjára képes viselkedni: nyomakodik, lök, mászik. Ha valami az útjába kerül, félrenyomja. A kutyáink mindössze a drótkerítésen lévő lyukakat tágították ki, egyébként semmiben sem tettek kárt. Ennek ellenére a kecskék már azt a kevés dolgot is kikezdték, amihez hozzáférnek. Kezdték ezt rögtön a nemrég összerakott etetővel. Időközben észrevettem, hogy képesek belemászni, aztán beszorulnak, pánikba esnek és eszeveszett kapálózás közben szétfeszítik. Ezért kicsit átalakítottam, hogy a fejük könnyebben, míg a testük egyáltalán ne férjen be. Nem sokkal ezután egyik reggel az ólba belépve következő gyászos látvány fogadott:

Sejtéseim szerint az etető megintcsak Teri és Sári viaskodásának eshetett áldozatul, ugyanis észrevettem, hogy miközben Sári békésen falatozik a friss szénából, Teri mögé lép és hátulról jól felökleli, mire szerencsétlen vagy nekinyomódik az etetőnek, vagy ha elég ügyes, gyorsan kisurran az ólból. Tisztán látom, hogy jövőre meg kell osztanom a karámot és az egymással vadul hadakózó kecskéket egyszerűen külön kell zárnom. Ez azért is macerás, mert akkor több ól, több etető, több gond lesz. De egy pillanatig sem gondoltam, hogy egyszerű lesz a kecskevilág.