Ez a hó nem tartott sokáig. Zsömi bontottcsirke pózban heverészik a napon.

Ma reggel szép fehérségre ébredtünk. Valami gyenge hószállingózás fehér fátyollal fedte be a tájat. Végre így január közepe után téli hangulat uralkodik. Bár nem sokáig, mert máris olvadozni kezdett...

Terike unottan csámcsogva ácsorog a hóban.

Zsömi esőben-hóban addig rosszalkodik, míg csurom vizes nem lesz, aztán bánatosan didereg. No meg bűzlik... Nincs semmi ahhoz hasonló, mint egy vizes kutya... :)

Reggeli hangulatkép januárban hó nélkül... Amíg a lányok a pici növénykezdeményeket rágcsálják, addig Sanyi a már amúgy is kéregtelenített, kis fácskát amortizálja tovább. Ahogy így felágaskodik és nekilódul a fának, látszik csak igazán, milyen zömök bakkecske lett belőle. Lassan vigyázni kell vele, mert néha dominanciáját fitogtatja, amit nem szabad hagyni. Bántani nem akarom, bár azt mondják, a makrancos bakkecske csak a verésből ért. Hallottam egy olyan módszert is, miszerint nyakon kell önteni egy vödör vízzel, ha makrancoskodik. Ez jobban tetszik, bár nem mindig járkál az ember vödör vízzel a kezeügyében. :) No meglátjuk. Egyenlőre még csak "kóstolgat"...

Az első szénabálánk jócskán megfogyatkozott, elértünk a széléhez, ahol eső érte. A nedves, dohos szénát nem adjuk nekik, az ilyet a bála mellé szórjuk, csak száraz, illatos szénát kapják enni. A "rossz" szénahalmot beszórtuk a karámba és elgereblyéztük, hogy ne a sárban tapicskoljanak. — Másra nemigen tudtuk volna használni, mert a friss szénát sem eszik ha csak a földhöz ér. — Úgy látszik, kényelmesen heverésznek a szénaágyon. Fene a jó dolgukat. A villanypásztor elé kövekből kis lépő-járdát raktunk le, hogy amikor a zöldséget tömjük a szájukba, akkor mi se ragadjunk a sárba.

A hó továbbra is várat magára és az előrejelzések szerint mostanában kilátásban sincs. Úgy látszik, ez a tél is olyan enyhe lesz, mint a pár évvel ezelőtti, amikor egész télen alig ment 5 fok alá a hőmérséklet. Mostanában a nappalok 3 és 5 fok, míg az éjszakák 0 és -3 fok között mozognak. Még a vizük sem fagy be éjszaka, emellett olyan bundájuk van, mint egy medvének. Szerintem röhögve élvezik a "meleget".

Boldog és sikeres új évet kívánunk mindenkinek!
A kis kecskefarmunk megérte első szilveszterét. Bár ezidáig kellemes, tavaszias időnk volt, reméljük, a január és a február nem hoz olyan zord hideget, ami megnehezítené a kecskefarmerkedésünket. Bár előbb utóbb azt is meg kell tapasztalni, talán az első évünkben kapunk egy kis könnyítést az időjárástól. Még meglátjuk.

A minap azon kaptam rajta Sanyit, hogy a földről szemezgeti a tálkákból kihullott szemestakarmányt. Ennyit arról, hogy a kecskék nem hajlandók megenni azt, ami lehullott a földre. Jó lenne rászoktatni őket arra, hogy megegyék a földről a kaját és ne csak tapossanak rajta. Az óljukban majdnem térdig ér a finom széna aminek egyetlen bűne, hogy hozzáért a földhöz. Ha nagyon bedurvulok, lehet, valamikor 1-2 napig nem adok nekik frisset. Akkor talán ráfanyalodnak a madárlátta szénára is.

Minden kedves olvasónknak kellemes ünnepeket kívánunk!

Immár három hónapja annak, hogy szabadon engedtük a kecskéket a kb 700 négyzetméteres karámban. A három kiskecske ezalatt gyakorlatilag telebogyózta a területet. Vannak persze olyan helyek, amerre szemmel láthatóan ritkábban járnak, de még így is rémes belegondolni, hogy mit művelnének egy olyan helyen, ahol mindössze néhány tíz négyzetméteres kifutójuk van. Szerencsére az ólban kevés időt töltenek, így a szalmát nem használják el olyan gyorsan. Eddig mindössze néhány bogyót láttam a szalmájukon. Ami a helyzet előnye, az a hátránya is: a szalmával tudok spórolni, viszont az egész karám tiszta "gané". :)

Mivel holnap karácsony, arra gondoltam, kicsit kényeztetem a jószágokat. 1 nagy fejeskáposztát, 2 közepes kelkáposztát és egy kiló répát osztottam szét közöttük a villanypásztoron keresztül. — Erre azért van szükség, mert ha bemennék közéjük zöldséggel a kezemben, rövid időn belül mindhárom a nyakamban lenne, vagy pedig én a földön. — Tolták is befelé a kis éhenkórászok, de persze megelégedni nem hajlandók semmivel. Miután elfogyott a lakoma szemtelenül bámultak rám, mintha nekem szegeznék a kérdést: Na mi van, nincs több?

A lakoma után a napi rutin szerint langyos vizet öntöttem a vödrükbe és szénát hordtam be az etetőjükbe. Ezután furcsa dolgot vettem észre: Sanyi lehajtott fejjel lökdösött. Jó erősen. Mintha mindig közém és a lányok közé akart volna kerülni, folyton elém ugrott. Amikor el akartam taszítani magamtól, mind a négy lábával nekem feszült. Mókás volt a dolog, mert egy-egy jó lökéssel odébb taszajtottam, de kicsit aggódom is, mert ha durvulni kezd és nagyobb korában felöklel, abból baj lehet. Eddig kezeskecske volt, remélem ez valami időszakos makrancosság, mindenesetre, ha folytatja, akkor elejét fogom venni a taszigálós kedvének.

Csodaszép időnk van. Legalábbis lenne, ha március lenne, ugyanis hétágra süt a nap és sehol egy kósza hópihe. A kecskék heverésznek, élvezik a napsütést, mi meg felemás érzéssel nézegetjük őket, hiszen ilyenkor illendő lenne húsz centis hóban trappolni. No majd februárban...