Az első szénabálánk jócskán megfogyatkozott, elértünk a széléhez, ahol eső érte. A nedves, dohos szénát nem adjuk nekik, az ilyet a bála mellé szórjuk, csak száraz, illatos szénát kapják enni. A "rossz" szénahalmot beszórtuk a karámba és elgereblyéztük, hogy ne a sárban tapicskoljanak. — Másra nemigen tudtuk volna használni, mert a friss szénát sem eszik ha csak a földhöz ér. — Úgy látszik, kényelmesen heverésznek a szénaágyon. Fene a jó dolgukat. A villanypásztor elé kövekből kis lépő-járdát raktunk le, hogy amikor a zöldséget tömjük a szájukba, akkor mi se ragadjunk a sárba.

A hó továbbra is várat magára és az előrejelzések szerint mostanában kilátásban sincs. Úgy látszik, ez a tél is olyan enyhe lesz, mint a pár évvel ezelőtti, amikor egész télen alig ment 5 fok alá a hőmérséklet. Mostanában a nappalok 3 és 5 fok, míg az éjszakák 0 és -3 fok között mozognak. Még a vizük sem fagy be éjszaka, emellett olyan bundájuk van, mint egy medvének. Szerintem röhögve élvezik a "meleget".

Csodaszép időnk van. Legalábbis lenne, ha március lenne, ugyanis hétágra süt a nap és sehol egy kósza hópihe. A kecskék heverésznek, élvezik a napsütést, mi meg felemás érzéssel nézegetjük őket, hiszen ilyenkor illendő lenne húsz centis hóban trappolni. No majd februárban...

Már egy ideje eszemben volt, hogy ideje volna egy általános pedikűrt eszközölni a jószágokon, nehogy baj legyen a lábukkal, de tartottam tőle, nem tudtam, hogy fogjak hozzá. Ma igen szép, napsütéses idő volt. — Ez felemás érzés, így karácsony előtt egy héttel. — Krisztivel nekiugrottunk a műveletnek. Néhány 5 literes flakonban meleg vizet vittünk a kertbe, majd előkészítettem a szerszámokat: egy oldalcsípőfogó, egy körömkefe és egy tompa végű, nagy csavarhúzó. Mivel semmi tapasztalatunk nem volt, Terikével kezdtünk mivel az utóbbi időben ő lett a legnyugodtabb. — Valószínűleg Sanyi sikeresen ugrotta meg, mert azt mondják, a vemhesség alatt lenyugszanak. — Amíg Kriszti egy vödörből répával és salátával tömte, addig én a körömkefével a lábát csutakoltam és a csavarhúzóval kikotortam a patájából a szmötyit, mígnem előtűnt a fehér talpbőr. — Mindnek szép, egészséges lába van, ennek igen örültem. — Az oldalcsípőfogóval óvatosan levágtam az élő részen túllógó körmöt. Gyakorlatilag ugyanaz a művelet, mint a fürdőszobai körömvágásnál, csak más az alakja. Ha egy kicsit odafigyel az ember, szinte nem is lehet belevágni a húsba.


Az előtte és utána állapot egy kicsit közelebbről:

Mivel még soha nem csináltunk hasonlót, egyértelmű, hogy az eredmény szakmailag teljesen szabálytalan. Egy gyakorlott állattartó kivette volna a kezemből az oldalcsípőfogót a kecskével együtt és szerencsétlen állat patájának jó részét eltűntette volna. Én most inkább megelégedtem pár milliméter ráhagyással, minthogy véletlenül belevágjak a talpukba.
Érdekes módon a lányokkal igen könnyű dolgunk volt. Terike szép nyugodtan tűrte a procedúrát, Sárika mohón tolta befelé a zöldséget, de Sanyi teljes pánikban volt. Persze a vödör káposztalevél az ő figyelmét is lekötötte egy darabig, de tartottam tőle, hogy oldalba bök a szarvával, mert igencsak hadonászott és kétszer ki is ugrott a kezeink közül. Hősies küzdelmek árán azonban az ő lába is le lett ápolva és büszkén ugrált vissza a karámba a lányok közé. Ezzel jó időre letudtuk a lábápolást. Mivel folyamatosan szabadon szaladgálnak, kopik a körmük így ha minden igaz, elég lesz legközelebb jövő nyáron nekiesni. Persze figyelni fogjuk a lábukat, hogy legközelebb ne nőjön meg ennyire. Most már van tapasztalatunk. — Bár legközelebb már nagyobbak lesznek.

Sarló és kis kézigereblye. Ezekkel bontom a bálát és pakolom bele a zöld ládába, amiből naponta kettőt-hármat borítok be a kis éhenkórászoknak. December 8.-a van és az első szénabála jócskán megfogyatkozott. A mellette lévő szalmabálából alig hiányzik valami, mivel a nagyságos úr és úrhölgyek alig méltóztatnak benn lenni a fedett rezidencián. Amit meg az etetőjükből kiszórnak az bőven elég utánpótlás alomnak.

Amikor a szénát hordom be nekik, kikapcsolom a villanypásztort és megbontom az ól előtti felső zsinórt, így könnyedén ki-be lépkedhetek, a jószágok pedig nem mernek kijönni. Bár nagyon ravaszak, képesek kifigyelni, mikor nincs áram a vezetékben, tehát ilyenkor fél szemem mindig rajtuk tartom. — Ők meg rajtam.

A kecske rendkívül erős állat. És időnként bolond módjára képes viselkedni: nyomakodik, lök, mászik. Ha valami az útjába kerül, félrenyomja. A kutyáink mindössze a drótkerítésen lévő lyukakat tágították ki, egyébként semmiben sem tettek kárt. Ennek ellenére a kecskék már azt a kevés dolgot is kikezdték, amihez hozzáférnek. Kezdték ezt rögtön a nemrég összerakott etetővel. Időközben észrevettem, hogy képesek belemászni, aztán beszorulnak, pánikba esnek és eszeveszett kapálózás közben szétfeszítik. Ezért kicsit átalakítottam, hogy a fejük könnyebben, míg a testük egyáltalán ne férjen be. Nem sokkal ezután egyik reggel az ólba belépve következő gyászos látvány fogadott:

Sejtéseim szerint az etető megintcsak Teri és Sári viaskodásának eshetett áldozatul, ugyanis észrevettem, hogy miközben Sári békésen falatozik a friss szénából, Teri mögé lép és hátulról jól felökleli, mire szerencsétlen vagy nekinyomódik az etetőnek, vagy ha elég ügyes, gyorsan kisurran az ólból. Tisztán látom, hogy jövőre meg kell osztanom a karámot és az egymással vadul hadakózó kecskéket egyszerűen külön kell zárnom. Ez azért is macerás, mert akkor több ól, több etető, több gond lesz. De egy pillanatig sem gondoltam, hogy egyszerű lesz a kecskevilág.

Azt hiszem, Sanyi és Teri között romantikus kapcsolat kezd kialakulni. — Már ha a látszat nem csal. — Ma napközben azt kaptam lencsevégre, ahogy egymáshoz dörgölőznek. Örülök neki, legalább jól megvannak, viszont azt hiszem, ez lehet az oka, amiért kiközösítették Sárikát. No nem baj, majd jövőre neki is lesz társa, csak türelem...

Amúgy Terike a bal hátsó lábát itt már emelte. Később jöttem rá, hogy ennek az ujjai közé szorult faágacska volt az oka, amit az előző bejegyzésben már leírtam.

Mielőtt a reggeli szénát bedobtam volna a jószágoknak, szétszedtem két kis raklapot és összetákoltam belőlük egy ideiglenes (erre a télre való) etetőt. Így már nem a földről kell összeszedniük a szénát és talán kevesebb megy veszendőbe. Bár hiú ábránd volt, hogy rendeltetésszerűen használják, ugyanis jobb szeretnek alá, bele és rá mászni, mint kienni belőle a szénát, de talán annyi haszna lesz, hogy valamelyest egyben tartja, amíg megeszik.

Ma hajnalban gyönyörű fehér lepel fedte a kerítésen túl a hátsó kertet. — Jövőre, ha minden jól megy, ott lesz egy nagy legelő a kecskéknek. — Terike ráfanyalodott a lehullott diófalevélre. Éjszaka kint voltak, nem zártam be őket a kennelbe. Reggel már korán reggeli után kutatnak. Egyenlőre még nem tömöm őket szénával, szedjék csak össze amit lehet, szép lassan, napról napra egyre többet kapnak, ahogy fogy a legelnivaló. Szükség lenne még valami etetőfélére, mert a földre hajított széna nagy része alomként (vagy még csak akként se) végzi.

 

Nem akartam sokat tökölni vele, így a kennel megosztását puritán módon egymás mellé csavarozott raklapokkal oldottam meg. A kennel hátulján a csővázra hegesztett betonvasat leflexeltem, így elöl is és hátul is egyaránt be lehet menni és középen pedig el van választva a tér, így Sárika is be tud húzódni az eső és a hó elől és Terike nem fog hozzá férni, nem fogja tudni kikergetni.

A kíváncsi jószágok a munka közben épphogycsak nem harapták ki a kezemből a szerszámokat. Folyamatosan körülöttem lebzseltek, alig bírtam elzavarni őket, ami persze csak pár másodpercig volt hatásos, mert szinte azonnal újra visszajöttek. Amikor elkészült a kis kerítés rögtön nekiláttak a bontásnak... Sanyi szarvával öklelte, Teri a rozoga raklaplécekről rágta a háncsot, Sárika csak szemlélte az eseményeket. Egyértelműen kialakulni látszik a hierarchia: Értelemszerűen Sanyi a vezér, rögtön utána jön Teri, és szegény Sárika kullog a legvégén. Gyakran összefogva zavarják el őt. Sajnálom Sárikát, de egyenlőre ez van. Jövőre ha minden jól megy, lesznek új kecskék, akkor majd neki is lesz játszótársa, tudnak majd klikkesedni.

Hol máshol, ha nem a tűzrakóhely leégett, szenes parázs-maradványainak tetején foglalna helyet Terike, miközben röhögve sandít hátra mondván: most ha akarnál sem rakhatnál itt tüzet. A mellette lévő vödröket száradni tettem ki. Persze előszeretettel rendezi át azokat is.