Hosszú gondolkodás és tervezgetés után egy ideje megszületett bennünk a döntés, hogy felszámoljuk a farmocskánkat, mielőtt túlságosan elköteleznénk magunkat. Ennek egyetlen oka van: Komolyan gondoljuk, hogy valamikor majd saját kis gazdaságunk keretében állattartással illetve élelmiszer termeléssel szeretnénk foglalkozni. Ehhez azonban rengeteg munka, idő és pénz kell. Jelenleg még nem jött el számunkra az ideje ennek. Természetesen eleinte, tapasztalat és komolyabb távlatok nélkül, pusztán hobbi célból hosszabb távra terveztünk a kecskékkel, de a jelenlegi gazdasági körülmények között, józanul gondolkodva arra jutottunk, hogy csak teljes erőbedobással tudunk foglalkozni az állatokkal, vagy sehogy. Lehetőségeink komplett gazdaság fenntartására jelenleg nem elegendőek, hobbinak pedig luxus. Az elmúlt bő kilenc hónap alatt rengeteg tapasztalatot és élményt szereztünk. Három kiskecskénk sok mindenre megtanított bennünket, miközben mindent megtettünk annak érdekében, hogy minél kényelmesebbé és kellemesebbé tegyük számukra a környezetüket. Rendkívül értékesnek tartjuk ezt az időszakot, mert egy számunkra teljesen új világot ismertünk meg. 

Megosztjuk hát utolsó napunkat a kecskékkel:

A reggel természetesen az immár szokásos, a megtépázott szénabála melletti heverészéssel indult. Igen, arany életük volt nálunk. Szó szerint a kajában hemperegtek. Nem tudom, akkor is begurítottam volna-e nekik a bálát ha nem tudtam volna, hogy már nem fog kelleni. Mindenesetre mivel bőségesen kaptak szemestakarmányt és zöldséget, a szénát alig fogyasztották. Így jócskán számításokon alul fogyott a széna, nem lett volna kár érte egyébként sem. Az már más kérdés, hogy komolyabb állattartók jobban kiszámolják és gazdaságosabban adagolják a takarmányt.


Lépni sem lehet anélkül hogy a kecskék ne figyelnének árgus szemekkel. Hihetetlenül kíváncsi és értelmes jószágok. Mindent figyelnek, észrevesznek és megtanulnak.

A kis tálka szemestakarmány minden reggel úgy tűnik el a szájukban, mintha porszívóval szippantanák fel. Bármennyi szénát és zöldséget kapnak, a szemestakarmányt mindig úgy zabálják, mintha éheztetve lennének. Persze az eszetlen zabálás közben a fele a földre kerül. Érdekes módon a szemetakarmányt annyira szeretik, hogy ilyenkor képesek félretenni a kecskék híres finnyásságát és felszedegetik a szemeket a földről.

Végül megjött a következő gazdájuk szép piros furgonnal. Könnyedén betessékeltük őket a raktérbe. Bár jó rég voltak megkötve, miután nyakörvükre csatoltuk a pórázt, meglepő módon készségesen sétáltak mellettünk. Könnyebb volt vezetni őket, mint a kutyákat, akik mivel nincsenek pórázhoz szokva, inkább eldobják és húzatják magukat. Búcsút vettünk hát kis jószágainktól. Szerencsére gondos, állatszerető családhoz, több kecske közé kerültek, így nyugodt szívvel engedtük őket útjukra.

A művelet közben, hogy ne legyenek láb alatt, az ebeket a kis rácsos kennelbe zártuk, ahová kilenc hónappal ezelőtt a kiskecskék is érkeztek. Volt ám csaholás dögivel, szerencsére a drótkerítés kitartott. :)

A jószágok elmentek. Nehéz szívvel néztünk végig az üres karámon. Hihetetlen, hogy pár szemtelen kecske mennyire be tudja lopni magát az ember szívébe.

A kis mocskos szőrcsomók itt maradtak. A fagyok miatt az óljuk ajtaja elé lógattam különböző anyagokat, amiket persze miszlikre aprítottak. Nekik is keresünk új gazdit, akinél remélhetőleg hasonló gondtalanságban élhetnek.

Furcsa kettősség van bennünk: Egyik részről fáj a szívünk az állatok miatt, másfelől tudjuk, hogy ez is csak egy azon döntéseink közül amelyek oda is vezettek, hogy egyáltalán állataink legyenek. Ha minden jól alakul, néhány év múlva, ha anyagilag is megalapoztuk terveinket, ott folytatjuk ahol abbahagytuk.

Addig is reméljük, ez a kis napló érdekességként, ötletkeltőként szolgál kedves olvasóinknak.

Ha összegezni szeretnénk tapasztalatainkat, gondolatainkat, csak annyit mondhatunk: Kecskéket tartani egy nagyon tiszta, egészséges, természetközeli és lelkesítő életforma, ami nagyon hiányzik a mai emberek életéből.