Miután megérkeztünk, bizony nem kis izgalom lett úrrá az állatokon, mikor észrevették egymást. Móric — a keverék szőrcsomó — és Nana — a fekete puli, aki szintén szőrcsomó — kutyánk majdnem megőrült, hogy közelebbről tanulmányozhassa a jövevényeket. Abszolút nem agresszíven, sokkal inkább érdeklődően közeledtek feléjük. Ez persze nem akadályozta meg a szegény kecskéket, hogy halálra rémüljenek. Némi huzavona után sikerült a kutyákat lefogni és a kecskéket betessékelni a kenneljükbe.


Rögtön birtokba vették a kennelbe szériatartozékként beépített polcot. — A kecskék szeretnek mindenfélére felmászni. — Igazából azért hagytam benn, hogy este alá tudjanak bújni, mint valami védett odúba, de úgy látszik, előszeretettel heverésznek rajta. Még nincs alattuk szalma, ennek beszerzéséről majd ezután gondoskodunk. A kertben elég magas a szedett-vedett gizgaz fű, így azt tervezem, hogy lekaszálom, a napon megszárítom és majd azt teszem alájuk.

A kutyák részéről volt ám fokozott érdeklődés. Alig tudtam távol tartani a kenneltől őket. A kiskapu előtt éjszakáztak és a jövevények minden mozdulatára felkapták a fejüket, amitől szerencsétlen kecskék persze halálra rémültek. Gondolom, ez a csoda is három napig tart majd, aztán megszokják egymást.

Egy 96-os Suzuki Swift-tel járunk. — A Skoda 120-as után ez a második és egyben kedvenc autónk. Mindkettővel bármit el lehet szállítani ami bele-, vagy ráfér, és bárhova el lehet jutni, ahová szilárd talajon vezet az út. — Ennek hátsó csomagtartóját ürítettük ki és nejlonoztuk le egy egyszerű szobafestéshez való védőnejlonnal.

A két kis gyönyörűség igen meg volt szeppenve az út alatt, alig mertek megmozdulni. Kicsit aggódtam, hogy mi lesz, ha a szarvukkal nekiállnak kapálózni, de szerencsére megszeppenve bár, de nyugodtan tűrték az utat. — A tenyésztő szerint egyébként ez általános, állítólag a kiskecskék igen jól tűrik az utazást, nem szokott gond lenni velük. — Kriszti, aki a következő képen biztos kezekkel tartja a kiskecskéket — nehogy hirtelen megugorjanak — a Bal oldali barna szőrű hímnemű gidát Sanyinak, míg a fekete nőstény gödölyét Sárinak keresztelte. Mindkettejüknek van kis szarvacskája is.

A nejlonnak köszönhetően az autón nyoma sem volt, hogy kecskéket szállítottunk és a két kiskecske kényelmesen elfért a hátsó csomagtartó részben.

Ma érkeznek a kiskecskék! Szám szerint ketten, egy gida (hím) és egy gödölye (nőstény). Nem siettük el a dolgot, épp mára időzítettük a helyük kialakítását. A melléképület mellett volt egy drótkerítéssel elkerített kennel, ahol az előző tulaj kutyákat tartott.

Én azonban pillepalackokat gyűjtögettem ide az elmúlt három évben. Valami furmányos elgondolás következtében azt gondoltam, hogy valamire jók lesznek még, és ez igaz is lehetett volna, de most a hely jobban kellett, mint a gigászi palackgyűjtemény, így nekiálltunk taposni és zsákolni.

Móric, a képen látható bozontos ebünk sajnos nem sokat segített a munkában, de azért végül is elkészültünk és minden oda-nem-való dolgot eltakarítottunk a kennelből, már jöhetnek is az új lakók!
Néhány levágott leveles ágat oda is dobtunk üdvözlő ételnek, de persze innen még hiányzik a szalma, amin új vendégeink kényelmesen fekhetnek, de csak szépen sorjában.

Immár 6 éve annak, hogy a párommal elköltöztünk Budapestről, a X. kerületi lakótelep betondzsungeléből. Félreértés ne essék, szerettem azt városrészt, és mindig kedves nosztalgia fog el amikor rá gondolok.


Ámde a vidéki élet mégiscsak más. Azok közé a szerencsések közé tartozunk, akik meg mertük és meg tudtuk tenni, hogy egyik napról a másikra, spontán felindulásból elhagyjuk a fővárost. Eleinte a nővéremnél laktuk, aztán 1 év múlva szintén ugyanilyen spontanitással előbb beleszerettünk, majd megvásároltunk egy erdőszéli kis házikót. Azóta itt élünk, Keszthelytől és a Balatontól 20 km-re egy csendes kis faluban.

Aranyos kis házikó, melyet erdők és szántóföldek vesznek körül, egy párszáz fős falu szélén. A több, mint 5000 négyzetméteres telek nagy része szántóföld, melyet egy falubeli szomszéd művel. Az elkerített kb. 1500 négyzetméteren szabadon garázdálkodhatunk. :) — Illetve szükség esetén a fennmaradó részt is brtokba vehetjük, de ott még nem tartunk. — Már régóta dédelgettük az ötletet, hogy ezen a területen magától értetődő volna két kutyánk mellett valamilyen jószágokat tartani. Természetesen elsősorban olcsósága és igénytelensége miatt a kecske volt az első számú jelöltünk. Az ötlet sokáig elméleti síkon maradt, mígnem valamikor nővéremnek elkottyantottuk a dolgot, ami szöget üthetett a fejébe és pár napja — mivel ő is a spontanitásáról híres — közölte velünk a kész tényeket: megajándékozott minket két kiskecskével, amelyeket nemsokára elhozhatunk. Innen már nincs visszaút. Megvan a kezdőlökés, a lavina elindult: mégiscsak kecskefarmerek leszünk.

A dolgot azzal csavarom meg, hogy ezzel kapcsolatos élményeinket, gondolatainkat egyfajta naplóként összeírom ide, hátha némi segítséget adok vele a hozzánk hasonló, kezdő kecsketartóknak, illetve némi vigaszt nyújtok azoknak, akik a Budapesti szürkeségben kifelé kacsintgatnak, de mint anno én, el nem képzelhetik, hogy lehet más. A mi példánk is mutatja: soha nem tudhatjuk, mit hoz a holnap, hová sodor az élet. Lehet, hogy egy sokkal jobb helyre, vagy csak valahova máshová... No lássuk a mi történetünket!