Megjöttek az első éjszakai fagyok. A hatalmas diófák leveleit úgy megcsípte a fagy, hogy jókora csokrokban hullanak alá betemetve kecskét, villanypásztort, mindent. A kecsók persze nem zavartatják magukat, nyugodtan heverésznek az októberi napsütésben.

A leveleket lombseprűvel halmokba szedtem, mivel egyrészt szinte betemette a villanypásztor zsinegeit, másfelől nagy sajnálatomra a kis finnyásak nemigen eszik ezeket a leveleket. Pedig a friss diófalevél ínyencség volt eddig, de úgy látszik, így megszáradva, lehullva nem csipázzák.

A villanypásztorhoz sok hasznos cuccot lehet kapni, köztük kapufogót és rugót is, amivel kaput készíthetünk a villanypásztorral körülvett karámhoz: A kapufogóval leakaszthatjuk a zsineget és beléphetünk majd magunk mögött visszaakaszthatjuk. Ezzel több problémám is van. Egyrészt ezzel a módszerrel egy kezünkkel csak egyetlen kábelt akaszthatunk le, másfelől az ilyen hosszú rugók egy idő után veszítenek ruganyosságukból és elnyúlnak. Ráadásul az előnytelen kiszerelések miatt (van amiből például maximum 1-2 db kell, mégis 5-ös csomagolásban kapható) könnyedén több ezer forintos fölösleges kiadásunk lehet. Mindemiatt a képen látható megoldást alkalmaztam.
A lécet, amely a zsinegeket tartja könnyen le és vissza akaszthatom a kerítésoszlopra, valamint a csapágyboltból beszerzett pici rugóknak köszönhetően épp kellő mértékben megfeszülnek a zsinegek.

Az előrejelzéseket precízen követve megjött a hűvös eső. Mivel ezután a nagy kennelen kell osztozniuk, igencsak aggasztott Teri és Sári ellenségessége. Be is igazolódott az aggodalmam: Teri csúnyán kizavarta Sárit a kennelből, aki kénytelen volt a kennel mellé kuporodni az esőben. No persze nem hagytam annyiban, kimentem és bepateroltam őket egymás mellé és rájuk zártam a kennelajtót. Szerencsére nem estek egymásnak, ami jó jel, mert korábban amikor megpróbáltam összezárni őket, abból csúnya verekedés lett. Most azonban békésen lefeküdtek a száraz szalmára. Azt hiszem menni fog ez, de szoktatni kell őket egymáshoz. Azt szeretném elérni, hogy ne kelljen őket bezárni-kiengedni, hanem menjenek be és jöjjenek mi amikor úgy tetszik. Ehhez még idő kell.

Az előrejelzések szerint holnap 10 fokkal visszaesik a hőmérséklet és az elmúlt hetek meglepően kellemes, száraz, napos időjárásával ellentétben folyamatos esőzések és 13-15 fokok lesznek két hétre előreláthatólag. Több se kellett, reggel korán nekiláttam összerámolni a kertben, hogy a hidegben már ne kelljen. — Ennek igencsak örülök, mert először idén fordul elő, hogy előre felkészülök a hidegre.
A kennel melletti bálák keskeny takaró ponyváját egy fekete nejlonra cseréltem, így a szélei sem áznak. Mivel a villanypásztorral a kenneltől és környezetétől — szándékosan — teljesen elszeparáltam a bálákat, a szénát és szalmát úgy juttatom be a karámba, hogy egyszerűen a földre halmozom aztán áthajítom a villanypásztor fölött. Ezáltal elejét vettem annak, hogy a kecskék megrohamozzák a bálákat ha itt kaput nyitnék.
A nagy kennel kitakarítva és friss szalmával megágyazva. — Itt még én is szívesen aludnék... Na persze ez nem teljesen igaz, de azért nagyon kellemes látvány. — Remélem a kecsóknak is tetszeni fog és amit épp nem esznek meg azon talán kényelmesen fognak aludni. :)
Sanyika éberen szunyókált napközben, érdekes módon nyitott szemmel. Fenejó dolguk van. A nyakukban lógó kötelet egyenlőre nem vettem le róluk, hogy ha netán meg akarnám fogni őket, némi könnyítésem legyen. Bár egy marék szemestakarmány megzörgetése egy margarinos dobozban mindig átütő siker etéren... :)
A három diófa alatt többször összeszedtük a lehullott diókat. Már vagy 30 kiló összegyűlt és még hullik! Mindet nem tudjuk elfogyasztani, de elosztogatjuk a családban, illetve a piacon is értékes cikk. A földön semmiképp nem hagyjuk, mert akkor tavaszra igen kövér egereink lennének... :)

Most már jöhet a hideg. Bár még hátravan egy fontos mozzanat: a kennel téliesítése. A most következő esős időszak talán még nem lesz probléma, a nagy hidegek előtt azonban azt is meg kell csinálni. — Hát igen, vidéken nem ismert az a jelenség, hogy valaki mindennel készen van és elégedetten hátradől... :)

Rövid — avagy inkább hosszú — körkép a villanypásztor bogozásáról, fúrásról, faragásról és arról, hogy mi hogyan csináltuk. Igaz a legegyszerűbb szerkezetet vásároltuk meg, mégsem gondoltam volna, hogy ilyen egyszerű az egész. No persze munka az volt vele nem is kevés. De elsőre működött minden.

A készüléket a melléképületünk nyitott részének egyik falára felfúrt fatáblára akasztottuk fel. Egyenlőre hosszabbítóról üzemel, de a gép tetejére helyezett konnektort fogom még felfúrni a fatáblára és idevezetem a delejt. A készülékből fekete, duplán szigetelt ún. földkábellel vezetjük a nagyfeszültséget a zsinórokhoz illetve a földhöz.

A földkábeleket egyenlőre csak ráhajlítgattam a téglákra. Majd még rögzítem.

A fal melletti sarokoszlopnál indul a móka. A földbe levert 1 méteres betonvas a negatív pólus. Bilincs helyett csavarból, alátétekből és anyákból eszkábáltam rögzítő elemet. A pozitív pólust kábelszorítóval a zsineghez rögzítettem. a legtöbb esetben csomózgatás helyett kábelszorítóval kötöttem össze a kábeleket, így nem kell attól tartanom, hogy a zsinegben futó fémszálak épp nem érnek össze vagy épp szikráznak.
A fába csavarható szigetelő gyűrűkön átfűzve könnyen kifeszíthetjük a zsineget a két-három méterenként levert karókhoz.

A karám a fa mellett halad el, ahol nem tudtunk — és nem is akartunk — karót leverni, így a fához drótozott és függőlegesbe állított lécek segítségével vezettük tovább a zsineget.
A villanypásztor a kennel mellett megszakad, kellően távol a sövénytől, amely ezentúl biztonságban lesz az éhes szájaktól.

A kennel mögött a szigetelt földkábellel visszük tovább a villanypásztort a kennel másik vége felé.

A kennel "háta" hullámpalával van borítva melyre felcsavaroztunk egy lécet, így innen megy tovább a villanypásztor.

A kert egyik oldalán a jobb állapotú kerítés még így is elég sok arcot mutat. Hol U-profilú vas, hol hengervas oszlop tartja a zöld drótkerítést, amit itt-ott kutyák tépáztak meg régen. A lyukakat betonhálóval foltoztuk be. A kerítésoszlopokhoz 3x5cm-es vastagságú Bramac-léceket drótoztunk, melybe belecsavartuk a menetesszárakat, rájuk pedig a betétanyákat, így a kerítéstől szépen 30 cm távolságot tarthattunk.
A sarokban egyszerűen a kerítésre drótoztuk fel a lécet ügyelve a másik kerítésoldaltól tartandó távolságra.
A kert végében egy nagy kapu vezet a hátsó kertbe, ami jelenleg szántóföldként funkcionál. Mivel jövőre a hátsó kert egy részét legelőként fogjuk használni, nem szeretnénk teljesen lezárni a kaput a villanypásztorral, így ide egy nyitható részt kell kialakítani.
Mivel az áramkör nem szakadhat meg akkor sem, ha a kaput megnyitjuk, a kapu alatt földkábellel kell elvezetni az áramot a kapu túloldalára. Egy korhadt fagerenda van itt a földbe leásva, amibe kábelrögzítőket ütöttem, így szorítva oda a földkábelt.
A kaput egyetlen szál zsineggel zártam le, amit ilyen barkácsolt "kilinccsel" lehet be- és leakasztani. Ez még elég kezdetleges megoldás, de jelenleg nincs jobb ötletem és egyenlőre megteszi.
Mivel a hátsó kapu mellett egy nagy fa áll, a törzse mögött így vezettük el a villanypásztort.
A kert közepén az egyik hatalmas diófa alatt egy kis dzsumbujt tartottam fenn magamnak, ahová a kertben talált kósza építőanyagokat, köveket és egyéb kelletlen dolgokat hordhatom. Ezt már kerítés nélkül pusztán karókra és a sarkokon gerendákra kifeszített villanypásztorral kerítettük el. A karókat félig tűzbe tartva megégettük, így a föld alatt sem korhadnak el.

Így fest a karám bejárata tárt "kapuval". Működés közben pontosan így nem szabad leérnie a földre a villanypásztor zsinegeknek.
A karám kapuját úgy készítettük el, hogy egy mozdulattal könnyen le és vissza akasztható legyen: Az oszlopba csavaros végű kampót csavartunk, míg a lécre kis rögzítőpántokkal hegesztett karikákat rögzítettünk.

Bizony még leírni is sok volt de elkészíteni sem volt egyszerű. Hiába az alapos tervezés, a legtöbb okosságot közben találtuk ki. Egy szó, mint száz, a jószágok végre szabadon garázdálkodhatnak a csaknem 700 négyzetméteres karámban.

Kész a karám, végre elengedtük a kecskéket. Az első találkozások a villanypásztor zsinórral igen cudarul végződtek. Hangos sírások, pattogások, megugrások hallatszódtak. Sajnos kiderült, hogy a kecske szarva nem vezeti az áramot, így ha gyanútlanul az alsó zsinór alá tolják a fejüket legelés közben, észre sem veszik a villanypásztort. Ha pedig a nyakukhoz ér a zsinór már késő, mivel vagy előre ugranak ijedtükben és a villanypásztor túloldalán vannak, vagy felkapják a fejüket, vissza ugranak és a szarvukkal megtépázzák a zsinegeket. Mindkét variáció megtörtént. Sőt mivel még kicsik, a 33 és 66 cm magasságban húzódó zsineg között is képesek kiugrani. Persze mindezt ijedtükben teszik az áramütés hatására. Úgy vettük észre, hogy szándékosan, átjutás céljából nem mennek neki a villanypásztornak, így néhány kellemetlen találkozás után megtanulták, hogy hol a határ. Amikor néha meg-meglódulnak erre-arra a villanypásztor előtt megtorpannak. Úgy tűnik, működik a rendszer. A biztonság kedvéért a 33 és 66 cm magasságban húzódó zsinórok közé a szabadon álló részeken még egy negyediket is kihúztunk, így véletlenül sem fordulhat elő, hogy nem veszik észre és átlépik a zsinórt.

Összességében élvezik a szabadságot, szaladgálnak, legelésznek. Egy másfél méteres kötelet tettem a nyakukba, hogy az esti beterelésnél könnyebb legyen megfogni őket. Bár amikor a szemestakarmányt adom nekik, minden bizalmatlanságuk szertefoszlik és vissza sem tarthatnám őket.

Mivel Terike nagyon agresszív Sárikával szemben Sanyi Sárival Terike pedig külön kennelben tölti az éjszakákat. Így mindenki szép nyugodtan szokott aludni. Szombat este azonban Terike szinte folyamatosan mekegett. Mivel vize, kajája volt, nem tulajdonítottam komoly jelentőséget neki, gondoltam, majd abbahagyja ahogy szokta. Vasárnap hajnalban felébredve hallottam, hogy még mindig mekeg, így felöltöztem és kimentem. Ekkor már láttam, hogy nem a kaja a probléma, így rákötöttem a kötelet a nyakára és kiengedtem a kennelből. Úgy húzatta magát hátrafelé, hogy majdnem áthúzatta magát a frissen kifeszített villanypásztor zsinegeken. Sanyika sem fért a bőrébe, így leesett, hogy itt gidagyártás lesz. Elengedtem Terikét és mellé engedtem Sanyit is. No több se kellett, rögtön egymásnak estek. Mire berohantam a fényképezőért az akciójeleneten már túl voltak, de úgy tűnt, hogy Terike további kiszolgálást vár Sanyitól, aki jelentősen veszített érdeklődéséből. — Ejnye-bejnye gondoltam, de remélem, egy-két gidához ennyi is elég vagy alkalomadtán még azért összegabalyodnak.
Sárika a nagy kennelből szemlélte az eseményeket. — Teri és Sanyi a nagy izgalomban még csak félre sem vonult...
Egy gyors helycserés támadással bepateroltam őket a kennelbe, hadd turbékoljanak, míg sárit kikötöttem az egyik fához. — Sári ugyanis rendkívül érzékeny és társaságigényes. Ha a másik kennelbe zárom ahol nem látja Sanyit, éktelen mekegésbe kezd, amit abba se hagy, míg vagy Sanyi mellé zárom, vagy a kennel mellé ki nem kötöm.

Mivel nem volt kedvem vasárnap hajnalban kint szobrozni és a kecskerománcot figyelni nem tudom — bár nem hiszem — hogy a továbbiakban akcióztak volna, de a nap folyamán már Terike sem igényelte Sanyi társaságát.