Istentelen nagy havazás ugyan nem volt, de a szél a leglehetetlenebb helyekre és formába fújta a havat. A villanypásztor alsó zsinegeinek egy része így hó alá került. Nem takarítottam el, mivel szeretem az érintetlen havat — no meg persze merő lustaságból. Annál is inkább, mivel a fagyok miatt már pár napja áramtalanítottam a villanypásztort. A jószágok persze nem kockáztatnak, szépen a karámon belül maradnak, még egyszer sem törtek ki annak ellenére, hogy már napok óta nincs áram a vezetékekben.

Legalábbis a kecsókat nem tartja vissza abban, hogy szétbombázzák a szénabálát.
A beharangozott, világvégi havazásból eddig ugyan csak valami gyöszös, fehér fátyol jött össze, de még ha térig is kellene gázolniuk a hóban, sem hiszem, hogy zavartatnák magukat a jószágok. Ami a szénát illeti, persze soha nem az kell, ami az orruk előtt van, hanem minél magasabból, minél nagyobb csokorban kell kiszaggatni, hogy csak úgy hulljon a földre kupacba, ami persze már csak alomnak jó. Ha spórolni akarnék a szénával, bizony nem szabadna így ráengednem őket.