Minden kedves olvasónknak kellemes ünnepeket kívánunk!

Immár három hónapja annak, hogy szabadon engedtük a kecskéket a kb 700 négyzetméteres karámban. A három kiskecske ezalatt gyakorlatilag telebogyózta a területet. Vannak persze olyan helyek, amerre szemmel láthatóan ritkábban járnak, de még így is rémes belegondolni, hogy mit művelnének egy olyan helyen, ahol mindössze néhány tíz négyzetméteres kifutójuk van. Szerencsére az ólban kevés időt töltenek, így a szalmát nem használják el olyan gyorsan. Eddig mindössze néhány bogyót láttam a szalmájukon. Ami a helyzet előnye, az a hátránya is: a szalmával tudok spórolni, viszont az egész karám tiszta "gané". :)

Mivel holnap karácsony, arra gondoltam, kicsit kényeztetem a jószágokat. 1 nagy fejeskáposztát, 2 közepes kelkáposztát és egy kiló répát osztottam szét közöttük a villanypásztoron keresztül. — Erre azért van szükség, mert ha bemennék közéjük zöldséggel a kezemben, rövid időn belül mindhárom a nyakamban lenne, vagy pedig én a földön. — Tolták is befelé a kis éhenkórászok, de persze megelégedni nem hajlandók semmivel. Miután elfogyott a lakoma szemtelenül bámultak rám, mintha nekem szegeznék a kérdést: Na mi van, nincs több?

A lakoma után a napi rutin szerint langyos vizet öntöttem a vödrükbe és szénát hordtam be az etetőjükbe. Ezután furcsa dolgot vettem észre: Sanyi lehajtott fejjel lökdösött. Jó erősen. Mintha mindig közém és a lányok közé akart volna kerülni, folyton elém ugrott. Amikor el akartam taszítani magamtól, mind a négy lábával nekem feszült. Mókás volt a dolog, mert egy-egy jó lökéssel odébb taszajtottam, de kicsit aggódom is, mert ha durvulni kezd és nagyobb korában felöklel, abból baj lehet. Eddig kezeskecske volt, remélem ez valami időszakos makrancosság, mindenesetre, ha folytatja, akkor elejét fogom venni a taszigálós kedvének.

Csodaszép időnk van. Legalábbis lenne, ha március lenne, ugyanis hétágra süt a nap és sehol egy kósza hópihe. A kecskék heverésznek, élvezik a napsütést, mi meg felemás érzéssel nézegetjük őket, hiszen ilyenkor illendő lenne húsz centis hóban trappolni. No majd februárban...

Ha felszerelnék egy webkamerát, ami a nap 24 órájában követi a kutyák tevékenységét, akár meg is gazdagodhatnék, ugyanis ezek a kis dögök egész nap csinálják a showműsort. Amikor épp nem rohangálnak, kórusban ugatnak, bírkóznak vagy kajálnak akkor kiterülve horpasztanak. Képesek úgy tenni, mintha napi 12 órát húznának le a bányában egy csákánnyal. Az ember szíve megszakad, hogy mennyire kimerültek, no meg éhesek tudnak lenni. :)