Azt hiszem, Sanyi és Teri között romantikus kapcsolat kezd kialakulni. — Már ha a látszat nem csal. — Ma napközben azt kaptam lencsevégre, ahogy egymáshoz dörgölőznek. Örülök neki, legalább jól megvannak, viszont azt hiszem, ez lehet az oka, amiért kiközösítették Sárikát. No nem baj, majd jövőre neki is lesz társa, csak türelem...

Amúgy Terike a bal hátsó lábát itt már emelte. Később jöttem rá, hogy ennek az ujjai közé szorult faágacska volt az oka, amit az előző bejegyzésben már leírtam.

Nem először fordul elő, hogy arra leszek figyelmes, amint egyik-másik kecske sántítva botorkál felém, mikor megjelenek a karám mellett. Már némi rutint szereztem etéren és nem esek rögtön kétségbe, ugyanis eddig minden ilyen esetben az volt a tragédia, hogy szegény jószág ujjai közé szorult valami pici faágacska. — A kertben ugyanis a fák alatt sok a gally és a letört ágacska. — Szegények fura mód nem tudnak mit kezdeni a helyzettel. Úgy látszik a karabínert ki tudják nyitni, de az ujjaik közé szorult ágacskát nem tudják kikotorni onnan. Miután kiveszem a faágat még egy picit emelik a lábukat de nemsokára úgy szaladgálnak mintha mi sem történt volna. Időnként azért összegereblyézem ezeket az ágakat, de a sok fa alatt ez egy soha véget nem érő feladat.

Lediplomáztak a kecskéink ólhasználatból! Tegnap este és ma egész nap zuhogott az eső. Napközben óvakodva mentem ki meglesni őket. Tartottam tőle, hogy csuromvizesen az esőben bandukoló jószágokat fogok látni. Hát egy frászt! A kennel felé sétálva előbújtak a kecskék és lám, olyan szárazak volt a bundájuk, hogy szinte porzott. Ez bizony remek fejlemény, bevált a kennel. Úgy látszik, végre mindhárman szépen maguktól bevonulnak az eső elől és mivel immár két elszeparált része van a kennelnek, nem zavarják ki egymást. A padlószőnyeget is visszalógattam az ajtóba még tegnap és az sem volt akadály, így azt hiszem működni fog ez a szabadtartás.