A kecskék bizony nem csak aranyos kis levélpusztító gépek, hanem igen jó hatásfokkal üzemelő bogyógyárak is. Hiába tartom őket a lehető legtöbbet a kennelen kívül, mégis tele pisálják és bogyózzák az almukat. Ezt pedig időnként takarítani kell. Vidékiesen szólva: "kiganézni". Az én módszerem, — amit én találtam ki, de szerintem sok variácó nem lehet— hogy összegereblyézem, összesöpröm és talicskába lapátolva elhordom az almot úgy, hogy a csupasz föld marad, amit egy napig száradni hagyok, tehát nem teszek rá új almot. Ha felszáradt a föld, akkor friss szalmát terítek rá. Így nem marad nedvesség az új szalma alatt. Sajnos télen ez a módszer nemigen fog működni, mert a fagyos téli éjszakákon fontos, hogy szalmán feküdjenek az állatok különben odafagynak a földhöz.
Hozzám hasonló laikus szemmel érdekes jelenség, hogy a kecskebogyó nem olyan mint a kutyaszar, tehát nem forog az ember gyomra, mikor lapátolja, mivel a kecskék étrendjéből és emésztéséből adódóan ezek a bogyók gyakorlatilag biológiailag feldolgozott növények. Ebből következik, hogy rendkívül jó trágya. A bogyók hamar megszáradnak, könnyen össze lehet takarítani, csak arra kell vigyázni, hogy ne hagyjuk, hogy sokszor összepisálja a kecske az almát, mert akkor összerohad.

Eltelt egy hónap, de még mindig nem haladtam semmivel. A júliusi esők majd az augusztusi kánikula nemigen kedvezett a kerti munkának. Az augusztusi hőségben a tűzgyújtási tilalom miatt nem tudtam elégetni a kertben száradozó, kivágott fák ágait. De most, mivel kacsintgat az ősz, nekieshettem. Nem lesz egyszerű, mert rengeteg van. Többször neki kell fussak, mire elfogynak.