Móric különös ízléséről tett tanúbizonyságot az elmúlt hetekben. Mivel már elég jól megszokták egymást, néha összeengedem a kecskékkel. Nem kergetik ki egymást a világból, csak néha meg-meg ugranak egy-egy hirtelen mozdulatra. Móric azonban a kecskék "területén" a fűben szaglászva időnként felkap egy-egy kecskebogyót és olyan jóízűen elrágja, mint a kisgyerekek a drazsét. Hogy ez normális-e vagy csak ilyen perverz kutyám van, nem tudom. Azt sem tudom, engedjem-e vagy tiltsam-e neki. Bár ez utóbbi bajos lenne, hacsak egyszerűen nem engedem őket össze. Ilyenkor azonban Móric koma keserves vonyításba kezd, mikor a hátsó kertben a kecskéket pesztrálom. Elvégre ő az első számú házikedvenc.

Mivel Sanyira rájöttek a kangörcsök, különválasztottam Sárikától, és Teri mellé zártam éjszakára. Szegény Sárika ezt igen nehezen viselte és az esti bezárás után éktelen sírásba kezdett, amiről hátul Sanyi és Teri párban kontrázott, így ékes mekegéskoncertet hallhattunk az elmúlt pár estén. Éjszakára persze elnyugodtak, de addigra már az idegeimen citerázni lehetett volna, így úgy döntöttem, üsse kő, visszamegy Sári Sanyi mellé. Így nyugi van. Terinek úgy látszik, mindegy. Valószínűleg az lesz, hogy több "rekeszre" osztom majd a nagy kennelt így együtt is lesznek és nem is. Ez a terv is megy a "teendők" már eleve hosszas listájára...