Nana, a kis puli már annyira kínlódott a melegben, hogy megesett rajta a szívünk és nekiestünk az ollóval. Kb. másfél órányi bányászás után kitermeltük a kutyát a szőr alól. Hát nem egy szerencsétlen kis girnyó aranyos?


Igen, a fél kutya eltűnt. Viszont maradt utána egy nagy vödör szőr, plusz extrába az összes beleragadt mocsok. Még filozofálok rajta, hogy ezt miként tudnám környezetbarát módon megsemmisíteni.

 

Mivel a kerti gaz legelése nem teljes tápértékű eledel, a kecskék étrendjét különböző takarmányokkal egészíthetjük ki. — Sokak szerint ez nem feltétlenül fontos, de mivel még fejlődésben vannak, nem szeretnék kísérletezni a szükségleteikkel, ezért mindenképp adok nekik.

Fölhomályosítottak, hogy szemes kukorica+búza+zab keveréket kell nekik adni 1:1:1 arányban, kecskénként 15dkg mennyiségben, ami kb. egy kis tejfölös poharat tesz ki.

Nagy elszántsággal be is céloztuk a takarmányboltot, ahol a búza épp elfogyott, de a többi volt, így kértünk 1-1 kiló hobbi-mennyiséget mindkettőből. Mivel a merőkanálba 2-2,5 kiló fért a klasszikus "Kettő lett, maradhat?" poént kaptuk vissza. Ami tényleg poénos, mivel az egész móka pár száz forintos tétel, tehát maradhatott.






Tudni kell, hogy a kecske nagyon finnyás állat. Mindent megeszik ugyan, de csak beleharap mindenbe, és turkál, válogat, szagol, otthagy stb. Kicsit aggódtam, hogy etetem meg velük a takarmányt, ha nem akarják, hiszen állítólag ez kell nekik az egészséges fejlődéshez.

No ez az aggodalmam azonnal elillant, mikor odaadtuk nekik az első adagot. Mintha megvesztek volna, porszívóként bepuszilták az utolsó szemig. Úgy ropogott a foguk alatt, hogy öröm volt hallgatni. — Gond letudva, szeretik a takarmányt.

Ám van ennek visszaütője is: vigyázni kell, hogy a félretett takarmányt véletlenül se érjék el, még ha elszabadulnak is, mert állítólag képesek bezabálni akkora mennyiséget, amitől akár el is pusztulhatnak!

A derékig érő gazt a kis benzines fűkaszám már nemigen vitte. A vagány gyerekek ilyenkor bemennek a fűkaszashopba és leperkálnak 200-300 ezer forintot egy Stihl fűkaszára, amivel erdőt is lehet irtani. Ám az egyszerű halandó ilyenkor kompromisszumra kényszerül és 4-5 ezer forint, valamint több ezer kalória ráfordításával az ősi, jól bevált harci eszköz, a kasza mellett dönt. Én, a tősgyökeres panelhuszár, igencsak bizonytalan voltam, az elején még azt sem tudtam, melyik oldalon kell megfogni, mert ilyet csak történelemkönyvekben láttam. Elődeink nem voltak hülyék, nem bonyolították túl, egykettőre belejöttem és mindössze másfél óra alatt lekaszáltam kb. 1000 m²-t. A kis fűkaszámmal ilyen nagy gaznál ez több órába és több liter benzinbe is belekerült volna, arról nem is beszélve, hogy erősen kapacitásán felül van ilyenkor terhelve. — Két-három napsütéses nap alatt szépen megszáradtak és halmokba gereblyézhettem, így már van mit a kecskék alá tenni. (A fotó pár nappal később készült, amikor a halmok már megszáradtak.)

Fontos, hogy a kötél végén forgóval kapcsoljuk a karabínert a kecske nyakörvéhez. A legjobb megoldás az, ha a kötél másik vége is ugyanilyen, így a póznához vagy fához egy mozdulattal ráköthetjük a kötél bármelyik végét. A huzakodó kecskével a kezünkben minden plusz kényelem kincs. :)

Rengeteget spórolhatunk, ha alaposan körbenézünk, mit-hol vásárolunk meg. — Gondolom, most rengetegen csapnak a homlokukra "Na neeee! Hogy ezt miért nem tudtam eddig!?" felkiáltással.

Történt ugyanis, hogy jól megfontolt, felkészült és előrelátó természetemet sutba vetve, a kiskecskék elszállításának délutánján szereztem be a nyakörveket és a többi ehhez kapcsolódó kelléket. Hajósboltban terveztem hajókötelet venni, aminek métere 50-150 Ft, illetve kutyás boltban vettem volna karabínereket (80-120Ft). Persze a napi rohanás végén már minden bezárt. Egy kedves ismerősömtől szerencsére aznap kaptam két vadiúj nyakörvet, így erre legalább nem volt gondom, de a többi kicsit hiányzott. Gondoltam egyet, bementem az OBI-ba. Az sokáig van nyitva és minden van. Na igen, ez mind igaz, de az áraktól kicsit megszédültem: a hajókötelek métere 500 Ft körül kezdődött és nem állt meg sehol... A karabínerek dettó. 2-3 ezer forint helyett kb. 10-15 ezer (!) forintot  elkölthettem volna ugyanazokra a termékekre! Ahogy a nővérem mondaná: "Anyád! Az a hernyótalpas!" Bedühödtem, és megvettem a képen látható "többcélú" szárítókötelet. 50Ft/m áron. A célnak egyenlőre megfelel, karabínert és rendes hajókötelet vehetek később is.

Emberek, ÓVAKODJATOK, az OBI-tóL!

Városi fejjel mulatságosnak hangzik. Átestem a tűzkeresztségen, reggel kihajtottam a kecskéket legelni a kertbe. Van mit, talán kihúzzák estig. :)







Mivel a kerítés itt-ott elég rossz állapotban van, kénytelen vagyok megkötni őket. Ehhez egy egyszerű műanyag kötelet használtam, valamint kutya-nyakörvet, karabínert, amihez forgó-gyűrűvel rögzítettem a kötelet. — Ez azért fontos, hogy ne csavarodjon meg a kötél, miközben szerencsétlen ide-oda forgolódik. — Fáj a szívem értük, de ha elkóborolnának, az sokkal jobban fájna, így amíg nincs kialakítva nekik egy elkerített karám, addig egyenlőre maradnak megkötve.

Miután megérkeztünk, bizony nem kis izgalom lett úrrá az állatokon, mikor észrevették egymást. Móric — a keverék szőrcsomó — és Nana — a fekete puli, aki szintén szőrcsomó — kutyánk majdnem megőrült, hogy közelebbről tanulmányozhassa a jövevényeket. Abszolút nem agresszíven, sokkal inkább érdeklődően közeledtek feléjük. Ez persze nem akadályozta meg a szegény kecskéket, hogy halálra rémüljenek. Némi huzavona után sikerült a kutyákat lefogni és a kecskéket betessékelni a kenneljükbe.


Rögtön birtokba vették a kennelbe szériatartozékként beépített polcot. — A kecskék szeretnek mindenfélére felmászni. — Igazából azért hagytam benn, hogy este alá tudjanak bújni, mint valami védett odúba, de úgy látszik, előszeretettel heverésznek rajta. Még nincs alattuk szalma, ennek beszerzéséről majd ezután gondoskodunk. A kertben elég magas a szedett-vedett gizgaz fű, így azt tervezem, hogy lekaszálom, a napon megszárítom és majd azt teszem alájuk.

A kutyák részéről volt ám fokozott érdeklődés. Alig tudtam távol tartani a kenneltől őket. A kiskapu előtt éjszakáztak és a jövevények minden mozdulatára felkapták a fejüket, amitől szerencsétlen kecskék persze halálra rémültek. Gondolom, ez a csoda is három napig tart majd, aztán megszokják egymást.

Egy 96-os Suzuki Swift-tel járunk. — A Skoda 120-as után ez a második és egyben kedvenc autónk. Mindkettővel bármit el lehet szállítani ami bele-, vagy ráfér, és bárhova el lehet jutni, ahová szilárd talajon vezet az út. — Ennek hátsó csomagtartóját ürítettük ki és nejlonoztuk le egy egyszerű szobafestéshez való védőnejlonnal.

A két kis gyönyörűség igen meg volt szeppenve az út alatt, alig mertek megmozdulni. Kicsit aggódtam, hogy mi lesz, ha a szarvukkal nekiállnak kapálózni, de szerencsére megszeppenve bár, de nyugodtan tűrték az utat. — A tenyésztő szerint egyébként ez általános, állítólag a kiskecskék igen jól tűrik az utazást, nem szokott gond lenni velük. — Kriszti, aki a következő képen biztos kezekkel tartja a kiskecskéket — nehogy hirtelen megugorjanak — a Bal oldali barna szőrű hímnemű gidát Sanyinak, míg a fekete nőstény gödölyét Sárinak keresztelte. Mindkettejüknek van kis szarvacskája is.

A nejlonnak köszönhetően az autón nyoma sem volt, hogy kecskéket szállítottunk és a két kiskecske kényelmesen elfért a hátsó csomagtartó részben.

Ma érkeznek a kiskecskék! Szám szerint ketten, egy gida (hím) és egy gödölye (nőstény). Nem siettük el a dolgot, épp mára időzítettük a helyük kialakítását. A melléképület mellett volt egy drótkerítéssel elkerített kennel, ahol az előző tulaj kutyákat tartott.

Én azonban pillepalackokat gyűjtögettem ide az elmúlt három évben. Valami furmányos elgondolás következtében azt gondoltam, hogy valamire jók lesznek még, és ez igaz is lehetett volna, de most a hely jobban kellett, mint a gigászi palackgyűjtemény, így nekiálltunk taposni és zsákolni.

Móric, a képen látható bozontos ebünk sajnos nem sokat segített a munkában, de azért végül is elkészültünk és minden oda-nem-való dolgot eltakarítottunk a kennelből, már jöhetnek is az új lakók!
Néhány levágott leveles ágat oda is dobtunk üdvözlő ételnek, de persze innen még hiányzik a szalma, amin új vendégeink kényelmesen fekhetnek, de csak szépen sorjában.

Immár 6 éve annak, hogy a párommal elköltöztünk Budapestről, a X. kerületi lakótelep betondzsungeléből. Félreértés ne essék, szerettem azt városrészt, és mindig kedves nosztalgia fog el amikor rá gondolok.


Ámde a vidéki élet mégiscsak más. Azok közé a szerencsések közé tartozunk, akik meg mertük és meg tudtuk tenni, hogy egyik napról a másikra, spontán felindulásból elhagyjuk a fővárost. Eleinte a nővéremnél laktuk, aztán 1 év múlva szintén ugyanilyen spontanitással előbb beleszerettünk, majd megvásároltunk egy erdőszéli kis házikót. Azóta itt élünk, Keszthelytől és a Balatontól 20 km-re egy csendes kis faluban.

Aranyos kis házikó, melyet erdők és szántóföldek vesznek körül, egy párszáz fős falu szélén. A több, mint 5000 négyzetméteres telek nagy része szántóföld, melyet egy falubeli szomszéd művel. Az elkerített kb. 1500 négyzetméteren szabadon garázdálkodhatunk. :) — Illetve szükség esetén a fennmaradó részt is brtokba vehetjük, de ott még nem tartunk. — Már régóta dédelgettük az ötletet, hogy ezen a területen magától értetődő volna két kutyánk mellett valamilyen jószágokat tartani. Természetesen elsősorban olcsósága és igénytelensége miatt a kecske volt az első számú jelöltünk. Az ötlet sokáig elméleti síkon maradt, mígnem valamikor nővéremnek elkottyantottuk a dolgot, ami szöget üthetett a fejébe és pár napja — mivel ő is a spontanitásáról híres — közölte velünk a kész tényeket: megajándékozott minket két kiskecskével, amelyeket nemsokára elhozhatunk. Innen már nincs visszaút. Megvan a kezdőlökés, a lavina elindult: mégiscsak kecskefarmerek leszünk.

A dolgot azzal csavarom meg, hogy ezzel kapcsolatos élményeinket, gondolatainkat egyfajta naplóként összeírom ide, hátha némi segítséget adok vele a hozzánk hasonló, kezdő kecsketartóknak, illetve némi vigaszt nyújtok azoknak, akik a Budapesti szürkeségben kifelé kacsintgatnak, de mint anno én, el nem képzelhetik, hogy lehet más. A mi példánk is mutatja: soha nem tudhatjuk, mit hoz a holnap, hová sodor az élet. Lehet, hogy egy sokkal jobb helyre, vagy csak valahova máshová... No lássuk a mi történetünket!